Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

Köszöntöm a kedves Látogatót!

Örömmel bocsátom közre a dolgozatomat, mely - nekem a világ közepének számító - szülőfalum történetéről szól. Kérem, fogadja szeretettel!

Hácson születtem, a gyermekkoromat itt éltem.  Sokáig azt hittem, ismerem Hácsot. Tévedtem. Úgy érzem, hogy a történet révén sikerült jobban megismernem a falut és ami a számomra nagyon fontos : valaha volt lakóinak gondolkodását, mentalitását, cselekedeteik okait. Nem állítom, hogy ez maradéktalanul sikerült. Mégis, valami fogalmat alkothattam azokról, akik az elmúlt közel kétszáz évben hácsiak voltak. 

Azt tapasztaltam, hogy sokan érdeklődnek a község története iránt, mert annak megismerése feleleveníti az összetartozásnak azt a szavakkal talán ki sem fejezhető érzését, ami a hácsiakban mindig is megvolt és megvan a mai napig.                                                      

Külön öröm számomra, hogy az  Önkormányzat a munkámat a kezdetétől fogva pártolta. A találkozók megszervezésével pedig tiszta szívvel segíti  Hács volt és mai lakóinak megismerkedését, a faluhoz kötődő emberek egymásra találását.

A módszerem a falu történetének megírása során az volt, hogy először a rendelkezésre álló bőséges nyomtatott (l.: Irodalom) és elektronikus úton elérhető irodalmat kutattam. Az interneten sok, a falu történetének kutatása szempontjából hasznos közösségi, baráti köri, helytörténeti és szakmai portálra találtam.

Az irodalom kutatásához  Sipos Ferenc jegyző úr, Huber Jánosné tanárnő, Tóth Sándor tanár úr, Horváth Katalin tanárnő (Bíró Béla leánya) és Nagy József tanító úr korábbi kutatásai révén leánya, Nagy Marianna nyújtott értékes segítséget .

Ezek után sikerült egy olyan tervet összeállítanom, ami alapján célirányosan végezhettem a további kutakodást a levéltári anyagokban és az anyakönyvekben.

A fentiekkel párhuzamosan számos interjút készítettem - egy részét hangrögzítővel felvettem, más részét jegyzeteltem - hácsiakkal és a faluból elszármazottakkal. Idősebbeket és fiatalabbakat kerestem meg, olyanokat, akik a falu utóbbi 30-40-50-60 évéről és a saját életükről egyaránt tudtak értékes információkat adni. A falu életében jelentősebb szerepet betöltő, de az élők sorában már nem lévő hácsiakról a hozzátartozóiknál tájékozódtam. A volt és mai hácsiak közül szinte mindenki szívesen segített, több mint kétszázukat hívtam telefonon vagy kerestem személyesen.

Az interjúk készítése és a kapott adatok ellenőrzése során nagy segítséget kaptam Gombos Sándorné Mohácsi Máriától, Vogel Jenőné Molnár Máriától, Szentes Lajostól, Madarász István lekész úrtól, dr. Kun Györgytől, dr. Nyári Tibortól, Gaál Lászlótól, Stágl Ádámné Bíró Judittól, Geiszt Ernőnétől, Szűcs Gyuláné Geiszt Gyöngyitől és családjától, édesanyámtól Kubik Györgyné Jancsikics Margittól, Pintra Páltól, Varga Ottóné Nyári Mártától, Bánvölgyi Ferencné Szabó Máriától, Kanizsai Vincétől. Béndek történetének megírásában Holczmann Magdolna, Dű József, Kacskovics Imre és Kacskovics Endre; Gárdonyéban Tóth János és Sovák György segített a legtöbbet.

Szándékom szerint a következő találkozóig könyv alakban is megjelenik Hács története.

A könyv kiadását a számos értékes információn kívül jelentős anyagi támogatással segítette Bagyarik Gézáné Geiszt Irén, valamint gyermekei, Géza és Irén.

Köszönettel tartozom minden segítőmnek!


                            ___________________________


A családtörténeti részt külön ajánlom a mai és a volt hácsiak, valamint leszármazottaik figyelmébe. Ezt a részt nem tervezem könyv alakban megjelentetni, az interneten nyitott, bármikor kiegészíthető lesz.


Tisztelettel : Kubik György

hacsiak@gmail.com




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 94
Tegnapi: 103
Heti: 410
Havi: 1 402
Össz.: 1 243 480

Látogatottság növelés
Oldal: Beköszöntő
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »