Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György


A kezdetektől 1828-ig.  Hács és környéke.

 

A falu környékén régi korok lakóinak nyomaira bukkantak a régészek.


A kisberényi határban a Hács felé vezető út jobb oldalán őskori tűzhely- és cserépmaradványokat, a hellai dűlőben (Kisberény alatt délnyugatra, a Malomárok mellett) egy kora középkori félkörös záródású templomromot tártak fel a régészek, amelynek falában római kori téglákat találtak.

Béndeken II. század-beli római ezüstpénzekre leltek, valamint gazdag mellékletű  V. századi germán és  IX. századi avar sírokat tártak fel.


A vidéket a középkorban eléggé sűrűn lakták.

Ha lenne egy régi térképünk, azon sok, egymáshoz közeli, többségében kicsi, de virágzó települést látnánk.


Már a X. században földművelést folytató, letelepült népesség élt a környéken, akik a kézművességhez is értettek.  (Béndeken  XII. századi cserépégető medencéket tártak fel.) Nekik létkérdést jelentett a biztonság, a megfelelő védelem, például a szomszéd szláv és vend törzsek gyors betörését meggátoló határvédelem. 

Somogy vármegye területe Szent István idejében egészen a Száva vonaláig terjedt.

A környék birtokosa a X.-XI. században a német eredetű Tibold nemzetség volt. Birtokaik Babócsától Siófokig, illetőleg délen, messze a Dráván-túlig terjedtek. Az adót fizető lakosság védelme a király és a földesúr kötelessége volt.

A Kapos a mellékvizeivel délről, a Sió keletről, a Zala folyó a Kis-Balatonnal nyugatról, a Balaton és a Nagyberek mocsárvilága északról zárták le, vagyis tették védhetővé az ellenséges betörésekkel szemben Észak- Somogyot.

A természetes partokat követő védelmi vonal kiépítése Géza fejedelem, majd István király korában egy nagyon intenzív föld- és kővár építkezést jelentett, amely az avar korban létrehozott sáncvonalra épült. A folyók bővízűbbek és szabályozatlanok voltak. A Balatont sem szabályozták, mai méreténél jóval nagyobb volt. Víz alatt volt a Tapolcai-medence, illetőleg a déli parton a Kis-Balaton és a Nagyberek - egészen Öreglakig és Somogyvárig lehetett hajózni a kisebb vízijárművekkel -, de sziget volt Tihany, Szigliget és Fonyód is.

A Zala folyó Kis-Balatonba ömlő, akkoriban 60-70 m szélességű torkolatánál lévő Balatonhídvégen és a Sió folyó (Szabad) Hídvég nevű átkelőhelyén stratégiai jelentőségű védelmi pontokat építettek ki. A két átkelőhely között vezetett a déli Hadút  - Varjaskér, Tóti, Tót-Gyugy, Béndek, Tard, Tur falvak határához közel, vagy azokat érintve - és ezek a hidak jelentették a megye északi részébe való bejutási lehetőséget nyugatról és keletről. Az átkelőhelyeket katonai és gazdasági szempontból is őrizték, az itt áthaladóktól vámot szedtek.

A megye minden középkori út-csomópontját, átkelőhelyét vagy katonai jelentőségű helyét erődítményekkel vagy várakkal erősítették meg, illetőleg tartották ellenőrzés alatt. Ezek kiépítése már ugyancsak a kora Árpádkortól megtörtént. Az erősségek a déli Hadutat, a belőle Ságvár és Tab irányába leágazó, római alapokon kiépült útvonalat és a Fonyód, Öreglak, Somogyvár, Kaposvár irányába tartó - a Dunaföldváron, Hetesen, Csurgón, Zákányon átvezető nagy kereskedelmi úttal egyesülő - Nagyutat védték. Ekkor építették fel Somogyvár, Lak, Marcali, Kéthely, Fonyód, Szólád, Nagycsepely, Kereki, Gamás, Karád, Koppány, Igal erősségeit, melyek biztonságot adtak a saját és Alcsy, Bendek, Tuul, Pettend, Sutak, Beren, Tót-Gyugy, Tothy, Akts (Buzsák), Varjaskér és még számos kis település békés földművelő lakóinak is.

A környék legerősebb vára és központja, a vármegye székhelye és névadója Somogyvár volt. Somogyvárra, mint az ispánsági központ várára a legkorábbi okleveles adatot 1211-ben találjuk, ahol castrum-ként szerepelt. 1061-ben a somogyvári ispán (Symigiensis comes) székhelye volt, tehát ez a vár már a XI. század elejétől működhetett. Somogyvár várát 1334-ben is említi egy oklevél. Ekkortájt gyakran találkozunk az „in oppido Symigiensi" (...Somogy erősségében...), az „in civitate seu oppido castri Symigiensis" (...a király /az állam/  somogyi várkastély-erősségében...), a „civitatem nostrum regalem Somogwar vocatam" (...az uralmunk alatt lévő Somogwar ...), majd 1378-ban a „civibus seu hospitibus de Somogvár"(...Somogvár polgárainak vendégbarátsága...) megjelölésekkel. Az 1410. május 6-án kelt oklevél adata szerint „cum castro murum antiquum ibiden ad presens habenti" (... a régi és a jelenlegi birtok a téglafalú várkastéllyal...) szerepel. Zsigmond király oklevele Somogyvárt a Marczali családnak adja a vár, azaz a castrum régi falaival együtt. A bencés apátság királyi kegyuraság alatt maradt egészen a XV. század második feléig.

Nagy jelentőséggel bírt a Somogyvár melletti hadiút egy másik stratégiai jelentőségű birtokközpontja, Öreglak is. Castellumát már 1464-ben említik Mátyás király egy törvényében, amely elrendeli az 1439 óta épített várkastélyok lebontását. Ez alól kivétel - többek között - Lak várkastélya. 1466-ban Thuz János kezében volt, majd 1481-től Corvin János váraként szerepelt. Később Héderváry Ferenc, Bucsányi Korlátköy Péter, Bakith Pál és enyingi Török Bálint volt a várkastély, illetőleg a komoly várrá átépített kastély ura.

Alchy, Béndek, Pettend, Gárdony ekkor lettek Lak várbirtokának tartozékai. Közülük Gárdony - kis megszakításokkal - az is maradt egészen 1945-ig.

A kastélyt 1464-1481 között laki Thuz János királyi tárnokmester igazi rezidenciává építtette ki. Ez a hihetetlenül meggazdagodó, az olasz humanista körökkel szoros kapcsolatban álló főúr, aki a kortársak szerint írói hajlammal is rendelkezett, olasz mestereket hozatott az építkezéshez. 1466-ban Galeazzo Sforza milánói hercegtől hat építészt, illetőleg Raguzából mérnököket, kőfaragókat és asztalosokat kért. A külföldön, Nápolyban, Rómában, Velencében és Raguzában követségben otthonosan mozgó főúr Raguzából értékes ezüstedényeket is kapott. A reneszánsz stílus és az ennek megfelelő életforma meghonosodott az öreglaki várkastélyban, amelynek híre gyorsan elterjedt a kortársak körében. Thuz Jánost 1481-ben a király iránti hűtlenséggel vádolták meg, kegyvesztett lett. Bátyja, Miklós 1484-ben bekövetkezett halála után a laki birtokot Mátyás király elvette a Thuz családtól és azt fiának, Corvin Jánosnak adományozta.

vegvarak_a_balaton_videken_a_xvi._szazad_masodik_feleben.jpg

Végvárak és erősségek a Balaton vidékén a XVI. században

A török hadjáratok 1526 és 1541 között több ízben elérték Somogy vármegyét. A szultáni fősereg általában a megye déli részén vonult át, így a Balaton vidékét csupán kisebb portyázó seregek dúlásai, támadásai érték el. Ennek ellenére 1526 után intenzívebbé vált a megye stratégiai és hadászati szempontból fontos területeinek megerődítése. Kiépült a végvárrendszernek a török támadási útvonalába eső déli szakasza.

Természetesen a két király (I. Ferdinánd és I. /Szapolyai/ János) oldalán, így sokszor egymás ellen harcoló magyar főurak is erődítettek, illetőleg különböző hadműveleti bázisokat, birtokközpontokat építettek ki. Somogy területén a főispáni, nádori és országbírói hatalmat viselő Báthoriak, valamint a velük szövetséges enyingi Török Bálint, illetőleg familiárisaik vívtak csatákat Perky Lajossal, Bakits Pállal és másokkal. Területünket ez a harc elsősorban Fonyód, Öreglak, Somogyvár és Kőröshegy, valamint Törökkoppány vonalán érintette. Török Bálint már 1530 táján – Martonfalvay Imre deák közreműködésével ( a deák = litteratus megszólítást az írni-olvasni tudó, a mai értelemben vett "értelmiségi" jelzővel illethető nemesurak használták) - megerődítette a somogyvári Kupa várat, illetőleg a bencés monostort is erődítménnyé alakította át. A Bakits Páltól 1537 őszén elfoglalt Öreglakot az 1540-es évekre jelentős várrá építtette ki. Az enyingi birtokközpontjához közeli és a nagyon fontos marhahajtó útvonal melletti Koppány, azaz a későbbi Törökkoppány is a kezébe került.

Buda elfoglalása után Somogy  Balaton menti szakasza a török támadások útjába került. A déli területek, így Pécs, Siklós, illetőleg a távolabbi Székesfehérvár elfoglalásával a török biztosította a Budához vezető Duna menti felvonulási útvonalát. A legfontosabb hadiút megszerzése után következett a Székesfehérváron át a Balaton déli partja mellett vezető hadiút elfoglalása. 1542-től a vidéket nagy erőkkel támadó törökök megvetették a lábukat a Balaton vidékén. Martonfalvay Imre deák így ír a korabeli viszonyokról : „Feleségem is csak alig szaladhatott volt Lak (Öreglak) várába az török előtt!"

Fonyódon  Lengyel Boldizsár, majd veje, Magyar Bálint 1544 után megerősítette, illetve bővítette a földvárat. 1548. október 29-én  Magyar Bálint kapitány egy a „fonyódi sziget" elleni török támadást vert vissza. Ettől kezdve 1573-ig (1557-1559 között évente, az 1561-1563-as években, 1565-ben, 1568-ban, 1570-73 között ugyancsak évente) említik a források a támadásokat és a várostromokat. Elsősorban a koppányi török vár őrségével vívtak halálos csatákat a fonyódiak. Magyar Bálint 1547-ben Ordán is (ma Ordacsehi) várkastélyt épített a török ellen. A fonyódi palánkvár egyfajta elő-váraként  szolgált. Még 1559-ben is Magyar Bálint kezében volt. A források szerint csak később adhatta át Thury György palotai kapitány használatába, mivel ez is (több községgel együtt) a Podmaniczky család tulajdona volt.

A somogyvári erődítést tehát Török Bálint készíttette el. 1530-ban és 1536-ban is szerepelnek itt az ő fegyveresei. 1543-ban Török Bálint családjának: feleségének és két fiának a birtokában volt Kupavár. Ekkor Ferdinánd király 15 lovas és 20 gyalogos katonára fizetett zsoldpénzt. 1549-ben 24 fő királyi hajdú is szolgált ott. A kis létszámú őrséggel rendelkező erődítményt 1555 szeptember közepén elfoglalták a támadó török csapatok. Nem szállták meg sem akkor, sem később, mert 1686-ban sem találjuk a töröktől visszafoglalt vagy elhagyott erődítmények sorában. Nyilván a török megelégedett a Somogyvár közelében lévő, ugyancsak ezt az útvonalat biztosító öreglaki vár birtoklásával.

1555-56-ban elkezdődött az újabb török „térnyerés" az ún. marhahajtó útvonal és a Szigetvár körüli magyar várak megszerzése. Ekkor esik el - Fonyód kivételével - Somogy összes fontos várkastélya, vára, köztük  Somogyvár erődített kolostora is. Az öreglaki vár harc nélkül került török kézre. A hódítások biztosítására Koppányban új szandzsákszékhely jött létre már 1550-ben.

Szigetvár 1566-ban történt török elfoglalása után a harcok a balatoni északnyugati átjáró, azaz Balatonhidvég, Zalavár és Keszthely megszerzéséért folytak. Ebben a harcban Fonyód, Kéthely, Szőcsény, Csákány, Galambok és Komár magyar várai jelentették a fontos somogyi magyar bázist. Már török kézben volt Segesd, Csurgó, Zákány, Szenyér és Marcali is. Ez utóbbi várakat a török 1568-ban jelentősen megerődítette. Megkezdődött a Balaton déli partján „szigetként" szereplő Fonyód végvár bekerítése. A szemesi, az öreglaki és a marcali török várak mellett megépülhetett ekkorra a boglári hegyen, az őskori sáncok területén egy török erődítmény, amelynek nyomai a XVIII. századi katonai felméréseken is látszottak. 1570-re Fonyódhoz egészen közel, körülbelül tőle 5 km-re elkezdték építeni az ún. Fehérbézsenyi várat. Az 1570-ből fennmaradt levelezések szerint a fonyódi vár ellenében a törökök várkastélyt építettek. Magyar Bálint fonyódi várkapitány személyesen ment a királyhoz Bécsújhelyre segítséget kérni. Végül Bornemissza János pápai várkapitánytól kaptak katonai segítséget, aki Magyar Bálintnak gyalogosokat küldött. Ezek kevesen lehettek, mert a bézsenyi vár tovább épült. Lengyel Brigitta, a betegséggel küzdő Magyar Bálint felesége egy 1571.szeptember 6.-án kelt levelében  arról panaszkodott, hogy a törökök Bézsenyt tovább építik. Ez az ún. Törökvár fel is épült és ez lehetett a Magyar Bálint 1573-ban történő halála utáni 1575-ös fonyódi török várfoglalásnak a legfontosabb kiinduló pontja. Ezzel befejeződött Somogy magyar erődítményeinek, várkastélyainak, várainak, végvárainak a török általi elfoglalása.

Öreglak, mint török végház szerepelt 1556-ban és 1558-ban is. 1588-ban Husszein bég ziamet-birtoka volt. 1592-ben elfoglalták a magyarok, de már 1600-ban újra török kézben volt. 1651-ben a magyarok újra megtámadták.

1664-ben Evlia Cselebi szerint Lak „Igen nagy és erős vár." A szultán 11 várőrző, 9 tüzér, 39 lovas, 23 gyalogos és 11 rác (iflák) határőr martalóc katonára fizetett zsoldpénzt. 1686-ban a törökök harc nélkül kiürítették a várat.

A Balkán (Havasalföld) felől a simontornyai és koppányi török szandzsákokban a török hadsereg nyomában vándorló „iflák"-ok, vagy magyar elnevezéssel oláhok - Csánki szerint rácok (szerbek) - jelentek meg. Ez a nyájai után vándorló félnomád népesség a törököknek is alig fizetett adót, a volt magyar vármegyéknek és államnak, illetve a volt földesuraknak pedig semmit sem volt hajlandó fizetni. Így aztán ezek a falvak 1581-től a balatoni magyar végvárak katonaságának állandó célpontjai voltak. A török hatóságok 1581 decemberében felmérték a betelepedett iflak falvakat. Kiderült, hogy csupán a koppányi szandzsákban 84 faluban – Alcsyban és Gardonban is - telepedtek meg. A török uralom alatt élő vlachok-iflákok sok esetben a katonai szolgálatot is elvállalták. 1581-ből ismert, hogy a koppányi török várban az „iflákok dzsemájet"-je, az „oláhok csapata" szolgált. 1581-87 között állandósultak a harcok a balatoni végvidéken. Az iflákok dúlták a vidéket Somogyvártól a Balatonig. 1586-ban Kéthely magyar végvárát is bevették a koppányi szandzsák csapatai. Ezért, illetőleg a hídvégi erődítmény elfoglalásáért indított megtorló hadműveletet Nádasdy Ferenc főkapitány 1587. február 25-én. Sikerült hajnalban meglepnie a koppányi őrséget. A harc alatt a külső és a belső vár egyaránt kigyulladt és leégett. Az égő házakban nagyon sok török bennégett. A magyar katonák 200 törököt fogtak el, köztük több katonát és a parancsnokot, Redzsef szandzsákbéget is. Zsákmányul esett 200 ló, 100 bivaly, 800 birka és számtalan egyéb préda, valamint 8 zászló. Az elvonuló magyar katonák a vár kapuját és felvonóhídját puskaporral felrobbantották. A másik két kapu és a külső vár kétharmada már előzőleg leégett. Sikerült tehát a török támadásokat megtorolni, és a fő ellenséget, Redzsef szandzsákbéget elfogni. Ezután 1588-ban az endrédi, majd 1589-ben a szemesi török várakat égették fel, illetőleg ostromolták meg a magyar vitézek. A bosszú természetesen nem maradt el, a törökök is dúlták a hódoltság peremvidékét. Béndekre is betörtek, a templomba menekült lakosságra rágyújtották az épületet.

Ezek a harcok rendszeresen folytatódtak a „hosszú béke" (1568-1593) idején is. A „hosszú háború" (1593-1606) alatt nagyon intenzív várharcok folytak térségünkben. 1600-ban Keszthely földesura és kapitánya, Gersei Pethő Kristóf csapataival megtámadta Öreglak és Szemes-Bolondvár török őrségeit.

1600 őszén elesett a Dunántúl délnyugati térségének legfontosabb végvára, Kanizsa. 1603-ban a Nádasdy Ferenc főkapitány vezetésével felvonuló magyar seregek újra bevették a szemesi török várat. Tothy Lengyel János Alcsyt és Gamást foglalta el 1607-ben. A Balatontól délre elterülő hódoltsági területeken a simontornyai és koppányi szandzsákokban a törökök 1606 után is erődítettek, jóllehet a zsitvatoroki béke ezt egyik fél számára sem engedélyezte. Jelentős volt a mai Siófoknál - a Sió akkori kettős torkolatánál - 1610 táján felépült török erősség. Ennek első írásos említése 1619-ből való. 1640-ben, 1647-ben is szerepel ez a foki erőd és az 1000 ember szállítására alkalmas hajóhad. 1657-ben a török innen a Balatonon át támadott. 1664-ben Zrínyi Miklós főkapitány kísérletet tett a vármagye felszabadítására, de ez nem sikerült. Somogynak ismét hatalmas pusztításokat kellett elszenvednie. 1684 szeptemberében Babocsay Ferenc veszprémi főkapitány csapatai a Balaton déli partvidékén a Sió torkolatáig nyomultak előre és elfoglalták a foki török erődöt és megerődített kikötőt. Bél Mátyás 1731-ben így írt : „... A török a Sió folyó szöge (foka) előtt, ott, ahol a tóból kiömlik, egy védművet létesített, s azt mind addig őrizte, amíg a Bécs alóli visszaszorítása (1683) nyomán kiüríteni nem kényszerült."

1686-ban a törökök harc nélkül feladták a környék erősségeit.

A somogyi erősségek a XVIII. századi, kuruc kori harcok erődítményeiként is szolgáltak . A területen a foki, a hídvégi és balatonhídvégi átkelőhely védelmére körsáncok készültek 1706-1707 között. A sáncokban 1710-ig a kuruc gyalogság egy, de inkább két ezrede is állomásozott.

Lak várkastélya is meghatározó szerepet játszott Vak Bottyán hadműveleteiben. Tulajdonosát, Jankovich Istvánt rác martalócok a saját laki kastélyában ölték meg és rabolták ki 1708. május 25-én.


A török hódoltság és a betelepítés közötti történet a "Hács a török hódoltság után" menüpontban olvasható.

A középkorban a környék egyik jelentős települése Béndek volt. Története az ókorig nyúlik vissza, germánok, avarok lakták a  3. és a 10. század között. Az Árpád-korban már plébániája volt. Az évszázadok alatt többször elnéptelenedett, lakói a viszontagságok miatt elköltöztek vagy azok következtében meghaltak. Mindig újra benépesült és virágzó település lett. Végül 1983-ban az utolsó lakója is elköltözött. Története a Béndek menüpont alatt olvasható.

A feljegyzések szerint a középkori  Alchy (Alchi, Álcs) község volt a környék másik jelentős települése.

Ez lehetett Hács (Kishács) elődje.

Bővebb története a "Hács a középkorban és a török hódoltság alatt" menüpontban olvasható.



Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint a középkorban létezett egy Tuul nevű falu, amely a Gyugy-Béndek-Kisberény háromszögben helyezkedett el.

A somogyi főesperesség plébániái között a 153. helyen sorolták fel, tehát jelentős hely lehetett.

Az 1536-os adólajstromban Kisberény és Rendek (Bendek) szomszédságában feküdt Thwl helység.

Nevét valószínűleg egy Tuli nevű családról nyerte. A család már 1257-ben  létezett Tuulban, valószínűleg az ősi magyar családok közé tartozott. Csánki Dezső szerint talán már az uráli őshazában is voltak Tuliak, hiszen a tuli szó az ősmagyar és az ősi finn nyelvben is létezett, jelentése: tűz (pl.: tulipiros = tűzpiros).

A lengyeltóti Historia Domus is megemlíti a Tuli családokat, melyek  Tuul falu emlékét őrzik nevükben.


Sodak puszta helyén pedig egy Sudag nevű falu állott a középkorban plébániatemplommal, tehát jelentős szereppel bírt a környék életében. A Sodak név eredete szláv személynévre vezethető vissza. Csánki szerint Lengyeltóti-Pettend táján, Alchytól nyugatra (kb. 2 km), a mai Sodak dűlőben helyezkedett el. Már 1237-ben, az Árpád korban említik a somogyi főesperesség 176 plébániája felsorolásában Sudag a 142. 1403-ban Gordovai Fancs László birtoka volt, Zsigmond király adományaképpen nyerte el.
Erdélyi László ezzel a faluval azonosítja az 1216-ban Zidihc néven említett települést.

Pettend - a Péter személynévből képzett helységnév - első említése 1390-ből való. A mai Putendától északra, a Jandi patak partján feküdt a néhány házból álló kis település. Története a Putenda menüpont alatt olvasható.

Gárdonyt 1496-ban említik először Kardon néven, személynévből képzett helységnév. A mai falu helyén állt. Története a Gárdony, Gárdonyhegy menüpont alatt olvasható.


A mai Hács falu helyén 1828 előtt erdőrengeteg volt, melynek békés csendjét csak a Boglárról Kaposvárra vezető megyei úton és a Kishácsra (Gamásra) és Kisberénybe (Öreglakra) vivő utakon közlekedő szekerek zörgése törte meg. A falu mai helyén nem lakott senki.

Lakott hely a fentebb felsoroltakon kívül csak a kisberényi út mellett, a mai falu központjától kb. 400 méterre nyugatra lévő, a XVIII. század elején létrehozott Hács puszta volt. 5-6 cselédcsalád lakott ott. Kishácshoz hasonlóan ez is a tóti Lengyel család uradalmához tartozott.

Az összeírásokban 1743-tól együtt említik a két pusztát. Tehát ha Hácsot írnak, akkor a kishácsi  (Keleti puszta) és a hácsi puszta közötti területet értik rajta. (A falu neve valószínűleg az Alchy-Alcsi-Álcs-Ács-Hács fejlődési formák szerint alakult ki.)

(Hács puszta az 1930-as évekig megvolt, 1860-tól Zichy-majornak nevezték. Gróf Zichy Béla 1928-ban bekövetkezett halála után a család a major környéki földeket eladta a helyi gazdáknak, a cselédházakat, az istállót és a juhhodályt elbontották. Lakói az ekkor kialakított Diófa utcában (ezért nevezték sokan Új utcának még a nyolcvanas években is) és Dózsa György utcában kaptak házhelyet és építettek házat. Az uradalomtól  megkapták az elbontott cselédházak anyagát.)








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 125
Heti: 1 047
Havi: 4 691
Össz.: 778 912

Látogatottság növelés
Oldal: A kezdetektől a betelepítésig. Hács és környéke
Hács története - © 2008 - 2017 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: mosberger család - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »