Béndek

A település valószínűleg már az ókorban lakott volt.

Pusztai Rezső régész i.sz. II. századi, Antonius-dinasztia korabeli ezüst pénzérméket talált a település mellett, amelyeket Pius császár (uralkodott i.sz.138-161) veretett.

Római ezüst denarius az Antoniusok korából  (Hadrianus császár - uralkodott isz.117-138 - arcmásával)

A római uralom után gótok vagy szászok lakhattak e vidéken, mert 1954-ben egy  V. századi germán falu temetőjét tárták fel Béndeken. (13 gazdag mellékletű sír )

A feltárás során a csontokon és ékszereken kívül találtak egy agyag cseréptábla töredéket, amelyen Wulfila gót püspök és bibliafordító (311-383) által fordított gót nyelvű bibliatöredék olvasható. 

A gót cseréptábla töredék...

... és a rajta lévő írás kiegészítve.

Régészek és történészek kimutatták, hogy a későbbi évszázadokban az avar szállásterület déli határa valahol errefelé, a Balaton közelében húzódott. Az egyik legdélebbi avar település nyomait 1949-ben Béndeken találták meg.  6 sírra, bennük jellegzetesen avar, griffes-indás veretű mellékletekre bukkantak. (Somogyvámos határában is feltártak egy avar temetőt.)

(A leletegyüttesek a Keszthelyi Múzeumban láthatóak. )

Erre vitt az Észak-Itáliából a Duna felé vezető kereskedelmi és hadiút is, amelynek védelmére a rómaiak germán (gót, szász), az avarok szláv és bizánci fegyvereseket telepítettek.

A VIII.-IX. században szlávok - Csánki szerint szlovének - telepedtek le a környéken, akik egy-két évszázad alatt elmagyarosodtak.

Az Árpád - korban Béndek jobbágyfalu állott a helyén. A XII. századi templomrom és a mellette 1956-57-ben talált edényégető medence régészeti feltárása alapján ez igazoltnak tekinthető.  1966-ban silógödör ásása közben újabb kemencéket találtak.

1237-ben a somogyi főesperesség 176 plébániája között a 17. helyen felsorolnak egy Bendec (Bendek) nevü plébániát is.

A XIII. század közepe utáni időből nem találtak kerámiákat . Valószínű, hogy a falu ekkor elnéptelenedett (kihalt, vagy elköltözött) és a XIV. század elején települt be újra.

Oklevélben először 1331-ben "Terra Bendek" alakban fordul elő. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben Bennek néven szerepel.

1338 előtt a Szécsényi Kónyafiak, majd a Kanizsaiak birtoka volt és Bennuk néven említik.

1388 és 1397 között Kővágóörsi Kiss György birtokolta, aki 1397-ben visszaadta Bennukot a Kanizsaiaknak.

1446-ban Bakonyai Török Lászlóé, a  Kanizsaiak várnagyáé; 1486-ban Tolnai Bornemissza János alkincstárnoké.

1500-ban - (Öreg) Lak és Pettend mellé - Corvin Jánosnak (1473-1504) és familiárisának, enyingi Török Imrének (1464 - 1521) adományozta II. Ulászló király.

 1522-ban bucsányi Korláthkői Péteré. 1527-ben a törökverő Bakits Pálnak adta Szapolyai János, amikor nemesi rangra emelte a családot. 1537-ben Török Bálinté. Fülöp deák (litteratus Philippus) 5 jobbágy-portát és 2 zsellércsaládot (pauperes) írt össze a településen .

Enyingi Török Bálint (1502-1550) I. Ferdinánd, majd I. János hadvezére - akit 1541-ben Buda vára alatt csellel fogságba ejtett a török szultán és haláláig az isztambuli Jedikulában (Héttorony) raboskodott - 1530-ban katonáival elfoglalta a Dunántúl nagy részét, többek között az egyház jószágait is.  Somogy vármegyét - miután 1535 júniusának végén 300 forintért bérbevette a pannonhalmi apátságtól a vármegye tizedszedési jogát is - az adók és egyéb terhek (katonatartás, forspont, rendkívüli hozzájárulások a hadi költségekhez) kíméletlen behajtásával, dúlással és öldöklésekkel a végsőkig kimerítette. 1537-ben ostrommal bevette Lak várát is.

Enyingi Török Bálint címere

Fogságba esése  után - Ferdinánd király parancsára - Várday Pál esztergomi érsek és királyi helytartó elvette férje birtokait a feleségétől, Pemfflinger Katalintól és 1542-ben Báthory Andrásnak adományozta. Ez ellen Korláthkői Péter lányai, Anna (Ormosdi Székely Ferencné) és Erzse (Nyáry Ferencné) tiltakoztak és 1549-ben visszakapták a laki birtokot.  Nem tartották meg, hanem 1550-ben 1200 aranyforintokon eladták Tahy Ferencnek, aki 1559-ben a várbirtok tartozékait is megvásárolta 600 aranyforintokért.

Tahy Ferenc leányát, Tahy Margitot Orsich Kristóf vette nőül. Leányuk, Orsich Heléna Ilona 1570 körül Jankovich György felesége, Béndek pedig a Jankovich család tulajdona lett. A tulajdonjogot azonban csak száz év után, 1675-ben tudták érvényesíteni, mert a környék ekkor már török kézen volt.

Erre - a részben még Mohács előtti - időszakra tehető az ún. pusztásodás kezdete. Maga a kifejezés a falu és a vele kapcsolatos kultúrtáj visszafejlődését jelenti. Okai: a jobbágyok adó- és egyéb terhei rendkívüli mértékben megnőttek; jogaikat különböző okokból fokozatosan, a Tripartitummal pedig radikálisan korlátozták. Ezzel párhuzamosan a jobbágytelkek  egyre inkább felaprózódtak, a jobbágyfalu gazdasági teljesítőképessége csökkent. Lakosságuk biztosabb megélhetést nyújtó helyekre, például a mezővárosokba igyekezett húzódni. Nem volt szerencséjük, mert I. Mátyás király halála (1490) után a gyenge központi hatalom engedte, hogy a főurak egymással hatalmi és birtokügyi viszálykodásba bonyolódjanak, katonailag és gazdaságilag sanyargassák az uralmuk alá hajtott részeket - lásd Török Bálint viselt dolgait. A mohácsi vész, Buda 1541-es eleste és az ország három részre szakadása, azután a török hódoltság végleg betetőzte a folyamatot. A korábban virágzó jobbágyfalvakban alig maradt lakosság, közülük sok elnéptelenedett.

A korabeli viszonyokat jól szemlélteti Verancsics Antal (1504-1573) püspök, Ferdinánd király isztambuli követe, a későbbi esztergomi érsek naplója. (1553-ban foglalta el tisztét Isztambulban és oda menendő áthaladt a hódoltsági területeken.)  Így írt : "Jóságos Isten! Míly szomorú képet mutatott az egykor legjobb és legtermékenyebb föld, milyen elhagyatott itt minden, mennyi vad tanyáz a szántóföldeken és szőlőkben, milyen ritka mindenfelé a földműves, ritka az állat s csak a pusztaság végtelen! Hajdanán, mikor hazánk még épségben állott, itt egy községben több lakó volt, mint amennyit most harmincban alig lehet látni!"

Egyházi tekintetben is nagyot változott a világ. A kaotikus viszonyok, az egyházmegyei irányítás meggyengülése, illetve ellehetetlenülése, valamint a török hódoltság következtében a középkori egyházszervezet gyakorlatilag szétesett a Dél-Dunántúlon. Katolikus pap jószerével nem is maradt a veszprémi egyházmegyéhez tartozó somogyi főesperesség területén. A lakosság elvesztette azokat az alapokat, amelyekre építve évszázadok óta gyakorolta hitét. A hitélet az ő számukra a közösséget és a lelki gondozást is jelentette. Papok, szerzetesek - amennyire lehetett - természetesen járták a vidéket és próbálták befoltozni az egyház szövetében támadt szakadást. A földesurak egy része református hitre tért. Sokan - Csánki szerint enyingi Török Bálint és felesége is, bár ezt a későbbi kutatások részben cáfolják - támogatták a prédikátorokat és a reformata gyülekezetek megalakítását.  Környékünkön az új egyház nem tudott gyökeret ereszteni, ugyanazon okok miatt, amiért a régi sem tudott működni.

Béndeken is hasonló gazdasági és társadalmi átalakulás ment végbe, a település jelentősége és lakossága csökkent. A helyzetet csak rontotta, hogy a XVI. század közepétől számos fegyveres támadás érte a falut : hol a saját földesura (1534-37, 1607), hol a magyar végvári vitézek (1587,1603), hol a portyázó törökök részéről.

A legenda szerint ekkoriban egy portyázó török csapat támadt a falura, akik felgyújtották a templomot is. Az oda bemenekült béndekiek bennégtek az épületben. A legendának van alapja, valószínűleg  Koppány várának 1587 évi felprédálását és a későbbi magyar betöréseket bosszulta meg a török az 1590-es években.

Kanizsa eleste - 1600. október 22. - után került török közigazgatás alá Béndek. A Budai Pasalik (Vilajet) Koppányi (ma Törökkoppány) szandzsákjának karádi náhiéjéhez tartozott. A török alatt a lakossága tovább fogyatkozott. Ennek csak az egyik - bár a legnyomósabb - oka volt a folyamatos harcok, portyázások, rablások során kardélre hányt lakosok pusztulása. A megmaradt lakosság időről-időre elmenekült, sokan nem is költöztek vissza, hanem biztonságosabb helyeken kerestek menedéket. A gazdálkodás feltételei az uradalmi keretek szétzilálódásával megváltoztak, a falu gazdasági ereje, ezzel a népesség-megtartó képessége tovább csökkent.

1607-ben Tothy Lengyel János katonáival betört a vidékre és elfoglalta  Béndeket is. Nem tudta sokáig tartani a török ellen, de a XVII. század végén a Lengyel család is igényt tarthatott a birtokra.

A hódoltság némi védelmet is jelentett az addigi bizonytalan helyzettel szemben, bár a régi földesúr is - több, kevesebb sikerrel - megpóbálta érvényesíteni a jogait. A török nem szólt bele a gazdálkodásba, csak szigorúan beszedte az adót, nem is keveset.  A budai pasa rendeletére a török hatóságok már 1581 után összeírták a portákat, az azokhoz tartozó, adófizetésre kötelezhető lakosságot és annak viszonyait. Béndekkel kapcsolatos török feljegyzések sajnos nem maradtak fenn.

A XVII. század folyamán Béndeket nem említik. Valószínű, hogy a hódoltság alatt elnéptelenedett.

1675-ben  Jankovich György dédunokája, István pert indított özv. Lengyel Zsigmondné, mint a kiskorú báró Lengyel Miklós gyámja ellen a tulajdonjogért. 1678-ban kiegyeztek és megosztották a birtokrészeket. Jankovich István visszaváltotta Béndek egy részét (a későbbi Kis Béndeket) a lakvári birtokkal együtt, amire 1697-ben nyert királyi megerősítést. Lengyel Miklós a későbbi Nagy Béndeket és Pettend pusztát tarthatta meg.

A kihalt faluba munkásokat, cselédeket hozott mindkét uraság és felépítették a pusztát. Egy 1726-os és egy 1733-as összeírásban Béndek már mint cselédek lakta puszta szerepel.

1767 körül Jankovich Krisztina és báró Pongrácz János házassága révén Kis-Béndek a Pongrácz családhoz került .

Egy 1853-as felmérés szerint Kis és Nagy Béndeket 218 fő lakta; 120 magyar, 96 német és 2 izraelita nemzetiségű lakos. Béndek-puszta közigazgatási szempontból Tóth Gyugyhoz tartozott.

1853-ban a Pongrácz családtól a mocsoládi ügyvéd, táblabíró és földbirtokos Kacskovics Mihály (1776-1855) fia, második Kacskovics Mihály (1826-1908) vásárolt meg  800 magyar holdat, ezzel együtt Kis Béndek-pusztát. 1854-ben úri lakot, kúriát építtetett.

A Kacskovics-kúria a XIX. század végén ...

... és 1940 körül.

Nagy Béndek-puszta 1854 körül gróf Niczky Emmanuel tulajdonába került.

A két településrész közötti dombon helyezkedik el a középkori gótikus templomrom, a temető és a Niczky család által 1857-ben építtetett kis klasszicista templom.

A XIII. századi kápolna rom

A béndeki templom, még a felújítás előtt, kívülről ...

...és belülről.

A cselédházak és az uradalmi épületek halmazos elhelyezkedésűek voltak. Szervezett, egyszerre nagyobb mérvű betelepítés egy alkalom kivételével nem volt. Ez az alkalom 1857 előtt, valószínűleg 1849-50-ben volt.

Eredménye látszik a fenti 1857-es térképen. Kis Béndeken létrejött egy hat házból álló kis utca, Béndeken pedig nyolc ház alkotott egy utcát, kisebb méretű telkekkel. Valószínűleg németeket és magyarokat  telepítettek be ide.

Ezen a tizennégy  zsellértelken kívül a béndekieknek Béndeken nem volt birtokuk, minden a földesúré volt. Az 1857-es kataszteri térkép szerint a béndeki Hufkart Ádám, Lenhofer József, Lang Kristóf, Zurai (Csurai) Albert  a Putenda melletti Harsány szőlőkben, Kog Dániel pedig Gárdonyhegy szőlőkben birtokolt földterületet.

A béndekiek közül a legtöbben szegődött cselédek voltak. Kemény feltételek mellett sokat dolgoztak, már gyermekkoruktól munkával telt az életük. Az uraság gondoskodó, de szigorú volt velük.

A  faluban csak a szorgalmas, istenfélő emberek maradhattak meg, akik ünnepekkor pihentek és találtak módot a szórakozásra is, például a Mária-napkor (A katolikus naptárban Szűz Mária szent neve, szeptember 12.) tartott búcsún.

Elsőáldozók 1947-ben. Alulról a harnadik sorban a bal szélen Holczmann József, fölötte Holczmann Mária, tőle jobbra a harmadik Holczmann Katalin. A harmadik sor jobb szélén Niczky Lajos.

A hosszú téli estéken az öregek történeteket és legendákat meséltek Koppány vezérről, a somogyvári földvárba vezető alagútról, a régi vitézekről, a törökökről és a betyárokról. Mesélték, hogy a híres betyár, Savanyú Jóska is szívesen múlatta az időt a környéken. Hogy-hogy nem, az egyik szép szobalánynak, Katicának gyermeke született Savanyú Jóskától. A földesúr ezt nem tűrhette, elbocsájtotta a megesett leányt. Savanyú Jóska Katicát és a kisfiát a Gyugy községhez tartozó Bók-hegyben lakó Beke Andrásnál helyezte el, akit búsásan megfizetett. Egyszer Savanyú Jóska útját állta a béndeki uraságnak és így szólt hozzá: " Nekem nem a pénze kell, hanem azt akarom, hogy Katicát és a kis Jóskát fogadja vissza a kastélyba! Ha nem, akkor három nap múlva jövök és betyár módon leszámolok!" A földesúr visszafogadta Katicát és a kisfiát.

Harmadik Kacskovics Mihály (1859-1932) magas kormányzati funkciókat töltött be, az ő idejében volt a legélénkebb társadalmi élet Béndeken.

Birtoka 600 magyar hold szántóból, 100 hold erdőből, 40 hold kaszálóból, 20 hold legelőből, 10 hold szőlőből (nemeskadarka, rizling) és 30 hold kertből, beltelekből és egyéb, adó alá nem eső területből állt. Gyümölcsösében 1400 fa volt. Az állatállomány 27 lóból, 81 szarvasmarhából, 450 juhból és sertésekből állt össze. Cséplőgépük és Gamás mellett egy fagáz hajtotta malmuk is volt. A saját cselédségen kívül a munkásaik Hácsról és Pettendről jöttek.

Mihály úr az élete utolsó évtizedében nagyon beteg volt, a gyógykezelések miatt kölcsönöket kellett felvenni.

Negyedik Kacskovics Mihály (1896-1941) látván, hogy a bankot nem tudná kifizetni, 1936-ban - közel egy évszázados gazdálkodás után - a szántókat és a legelőket haszonbérbe adta a mocsoládi rokonnak, Bánó Ivánnak. Ő maga az erdőművelést és a gamási malom üzemeltetését tartotta meg.  Dió és mogyoróültetvényt telepítettek.  A család a kúriát is megtartotta, szerény személyzettel.

Halála után a tíz gyermeke egyenlő részben örökölte meg az akkor 530 kataszteri holdas birtokot, amit Bánó Iván továbbra is bérelt.

Bánó Iván (1888 - Budakeszi,1961) Sáros vármegyében született.

Mezőgazdasági főiskolát végzett Kassán, majd Pécsre került gyakornoknak. 1914-ben bevonult a pécsi huszárokhoz, az orosz frontra küldték hadnagyi rangban. 1915-ben olyan súlyosan megsebesült, hogy leszerelték.

Feleségül vette a mocsoládi birtokos, Kacskovics Zoltán leányát, Kacskovics Virgie (1897-1975) kisasszonyt. (A birtokalapító Kacskovics Mihály dédunokáját, Sándor unokáját.) Házasságukból hat gyermekük született : Zoltán (1917-1987) agrármérnök, Virgie (1918-1930), Tamás (1921-1983) agrármérnök, Mária (1923-1970, első férje Simon László huszártábornok, második férje Csorba Ede kaposvári ügyvéd), Iván (1927-1974, lakatos, Columbiába emigrált 1956-ban, ott is hunyt el), Sándor (1931), lakatos. Ő is Columbiába emigrált, majd Kanadában és Kaliforniában dolgozott faipari mérnökként. 1993-ban tért haza, ma nyugdíjas).

Iván úr nagy formátumú, kiváló gazda volt, a 3600 kataszteri holdas, veszteséges birtokot néhány év alatt nyereséges mintagazdasággá fejlesztette. A fejlesztést folytatva, további területeket vett bérbe Lapa pusztán (600 kh), Tard pusztán (700 kh), Fazekasdencsen (1000 kh) és Béndeken (400 kh). Nagyon sokat dolgozott, hiszen a vasárnap délelőtt kiadott heti utasításainak végrehajtását személyesen ellenőrizte a hatalmas gazdaságban. Lovon, hajtókocsin, távolabbra öreg hintóján járt.

Gazdasága teljes vertikumú volt, a megtermelt gabona és egyéb termények 90 %-át felhasználták. Leginkább hízó állatokat, tenyészállatokat és állati termékeket (tejtermék, gyapjú, stb.) értékesítettek. Csak a fennmaradó 10 %-nyi terményt adták el.  Holland megrendelésre különböző vetőmagokat termesztett. A pénzügyekkel és a könyveléssel Virgie asszony foglalkozott.

A környező birtokosokkal korrekt viszonyt ápolt, rendszeres volt a társadalmi érintkezés, hiszen Bánó Iván 1932 és 1944 között országgyűlési képviselő volt az igali kerületben.

Bánó Iván

Munkásaival, cselédeivel szigorú, gondoskodó és segítőkész volt. Ha valaki bajba került - elpusztult egy állata, vagy kifogyott az élelme - segített. (Béndekiek mesélték, hogy nyár elején képes volt bemenni egy-egy cselédje kamrájába és megnézni, hogy az élelmiszer készlet kitart-e az aratás utánig. Nem akarta, hogy a munkásai hiányt szenvedjenek, ennek a munka is kárát látta volna.) Nem ajándékot adott, amikor lehetőség volt rá, a kisegített családfők valamilyen formában becsülettel visszafizették a kapott javakat.

Intézőt csak Tard-, Kölesd- és Lapa-pusztán tartott, máshol a helyiekből nevelte ki a "gazdát", egy-egy részleg irányítóját. Béndeken  Gadácsi János  volt a gazda  (úgy is mondták, hogy "előmunkás"). Őket a tardi intéző is ellenőrizte, "rájuk nézett", amikor Iván úr az elfoglaltságai miatt ezt nem tudta megtenni a messzi Mocsoládról.

1945-ben birtokait elvették, 100 kh-at hagytak meg Örs pusztán, ott gazdálkodott. 1949-ben az adókkal tönkretették, így 85 holdat kénytelen volt felajánlani a dalmandi állami gazdaságnak. 1950 tavaszán már csak 3 holdat hagytak meg, elvették a gépeit és a jószágait is. 1951 júniusában családjával együtt kitelepítették az Alföldre. Jászalsószentgyörgyön mindenesként dolgozott egy kuláknak nyilvánított gazdánál, Tolvaly Jánosnál. A kitelepítés 1954 telén ért véget. Előbb Érdre, majd Budakeszire költöztek. A budakeszi erdészetnél dolgozott favágóként.

Ötödik Kacskovics Mihály (1919-1999) a bérlet 1945-ös megszűnése idején hadifogságban volt, a birtokon mostohaanyja és a testvérei gazdálkodtak. (L.: Kacskovics család.)

Kacskovics Mihály

A földosztás őket nem érintette, mert az egy gyermek tulajdonát képező földterület nem haladta meg azt a nagyságot, amit az 1945. évi VI. törvény alapján elvehettek volna.

Munkásuk kevés maradt, mert azok a szomszédos Niczky birtokból kaptak földet és ott, a sajátjukon gazdálkodtak. Páran azért hűségesek maradtak hozzájuk, például Braun Lajos, korábbi parádés kocsisuk.

Hácsról jöttek napszámosok, aratók Geiszt Gyula bandagazda vezetésével. A cséplőgépek is Hácsról jöttek - Nagy gazda is és Wanderer gazda is dolgozott Kacskovicséknak - a cséplést elvégezni. 1949 után már Mihály is bekapcsolódott a munkába.  Egy körmös Hoffer traktorjuk, egy bérelt traktoruk és egy pár lovuk és szekerük volt. Az 1951 decemberében történt kitelepítésükig gazdálkodtak, de a birtok 1950-ben állami tulajdonba került, a Lengyeltóti Állami Gazdaság egyik kerülete lett.

A Niczky kastély a közeli Glabár pusztán volt.

1857-ben gróf Niczky Emmanuel volt Nagy-Béndek puszta tulajdonosa.

Gróf  Niczky László (1870-1922) az 1890-es évektől volt a birtok és a gyugyi, glabári, pettendi részek ura.

Birtokának össznagysága 1914 kataszteri hold, ebből szántó 920 , kaszáló 114, legelő 244, szőlő 15 hold volt.  A többit erdőként művelték, üzemterv szerint 80-100, illetve 20 éves fordában. A birtok főerdésze 1909-től 1934-ig  Will Károly, neves bajor származású szakember volt. A birtokon magas színvonalú állattenyésztés folyt . A lóállomány összetétele: 11 pár félnehéz igásló, 11 angol félvér kanca és 18 csikó, 2 tenyészmén. A marhaállomány 48 igásökörből, 42 tehénből, a borjaikból és 98 hízómarhából állt. A tejtermelés napi 200 literre rúgott, amit nyáron a balatoni üdülőkben, télen Budapesten értékesítettek. 850 merinó fajtájú juh és 40 tenyészkos volt a juh-hodályban. A sertésállomány 53 anyakocából és szaporulatából, valamint 4 tenyészkanból állt. A kertészetben 5 holdon hagymát termesztettek és 20000 darabos gyümölcsfaiskolát is gondoztak. A szőlejük rizling, kövidinka és szlankamenka, a csemegeszőlejük chasselas fajtájú volt. Cséplőgép és téglaégető is volt a birtokon. Munkásai - saját cselédei is voltak - a környékbeli falvakból jöttek dolgozni, akiknek 90 fillér és 2 korona közötti napszámot fizetett.

A grófnak Sopron környékén is volt még kb. 3000 holdnyi birtoka. 

1922-1932 között a birtok ura gróf Niczky Pál, majd gróf  Niczki Niczky László (1905-1992) volt.

gróf Niczky László

Minden évben több alkalommal tartózkodtak a birtokon, de nem ők gazdálkodtak, azt intézőjükre, Grebenár Ferencre bízták.

A Niczky család 1942-ben véglegesen hazaköltözött az ausztriai  Nebersdorfból (Ligvánd) a glabári kastélyba.

Niczky László gróf  és főerdészének fia, ifj. Will Károly igen jó barátságban voltak. Amíg a gróf legény volt (1938-ban házasodott, l.: Niczky család) bizony számos csínyt vittek véghez  különböző mulatóhelyeken. Egy alkalommal például - fogadásból - lovashintóval behajtottak  a pesti Pilvax Kávéház kirakatába. A fogadást megnyerték, a kártérítésből viszont végrehajtás lett. A végrehajtók a cséplőgép mellől vitték el a gabonát a gróf putendai földjeiről.  Az aratómunkásoknak járó részt nagy nehezen meghagyták , de csak a lengyeltóti Körmendi Lajos ügyvéd határozott fellépése után.

1945-ben Niczky gróftól elvették a birtokát.

10 holdon gazdálkodva még maradhattak a kastélyban, de 1951-ben menniük kellett. Hácsra, egy cselédházba telepítették ki őket is.

Béndek puszta lakói 1945-ig a két család szolgálatában állottak. Legtöbbjük hosszú, három-négy családot befogadó cselédházakban élt, de volt olyan cselédház is, amelyben tíz család lakott.  A cselédség és a birtokos családok között patriarchális, jó viszony volt.

1945-ben fölosztás volt, mindenki kapott a volt Niczky birtokból öt kataszteri hold földet és a család nagyságától függően még egy-két holdat.

Az új gazdák 1955-ig gazdálkodhattak saját földjükön. A gazdálkodás legfőbb akadálya itt is az uradalomtól elvett eszközök és az igavonó állatok kevés száma volt. Sok család közösen birtokolt egy-egy pár lovat, vagy ökröt. Traktort a lengyeltóti gépállomásról igényelhettek a gazdák munkára.

1955-57 között működött a Hács-Béndekpusztai "Petőfi" mezőgazdasági Termelőszövetkezet (ún. kis tsz). A tsz elnöke Fonódi István, főkönyvelője Hajnal Ferenc, brigádvezetője Gadácsi Ferenc volt. 1960-tól a hácsi Béke Tsz gazdálkodott a faluban. Nagyon nehéz körülmények között működött mindkettő, gazdálkodásuk alacsony színvonalú volt.

A gazdák és a tsz-ek mellett 1952-től a Lengyeltóti Állami Gazdaság, 1955-től a Balatonboglári Állami Gazdaság gazdálkodott a béndeki állami (a valamikori Kacskovics) földeken. Klasszikus szántóföldi növénytermesztés és juhtenyésztés folyt. Művelték és bővítették a dió- és mogyoróültetvényt. A gazdaság helyi vezetője előbb Krastenics Mihály, majd Lenhoffer János volt. 

Az ötvenes években a települést közigazgatásilag Hácshoz csatolták .

1950-től kis bolt is nyílt a faluban, előbb Ritzeld Gyula üzemeltette, majd átvette az ÁFÉSZ. Boltosai Mátés József, majd Krastenics Mihályné és Lenhoffer Jánosné voltak.

A postaszolgálat 1940-től működött, a hácsi postás járt ki minden nap és hozta a küldeményeket. A telefonvonalat 1950-ben kötötték be Hács felől.

A béndekpusztai telefon szerelésekor 1950-ben.

Béndeken lakott többek között az Andella, Antali, Béres, Braun, Burucz, Dű, Enz, Fonódi, Gadácsi, Geleta, Georgi, Hajnal, Hegedűs, Holczmann, Hujbert, Ignácz, Kardos, Kiss, Kominek, Körmendi, Krastenics, Lang, László, Makai, Németh, Pöntör,  Ráncsik, Récsei, Szanyi, Sziraticza, Szentes, Szűcs, Takács, Tóth, Tuli,  Zsolnai család.

Holczmannék béndeki háza. A ház előtt Holczmann István áll.

Az ötvenes évek elején zenekar működött a faluban, Hajnal János volt a prímás, Hajnal Ferenc a brácsás, Béres Ferenc a másodhegedűs és Zsolnai József a bőgős.

A két kastélyt engedély nélkül lebontották, a bennük lévő ingóságokat és az anyagukat széthordták a környékbeliek és mások is.

1948-ig uradalmi katolikus elemi iskola, 1948-65 között az állami általános iskola alsó tagozata működött Béndeken. (Kacskovics-Béndeken)

Kiemelkedő emlékezetű tanítójuk volt Lantos János tanító úr. 1923-tól a nyugdíjazásáig, 1947-ig tanított Béndeken, 1928-tól igazgató volt. 1952-ben Fonyódra költözött.

Lantos János igazgató úr.

1928 és 1946 között a településen tanított Gönczi Adrienne tanítónő. Ebben az időben több, mint 40 gyermek járt iskolába.

1946-47-ben Muzslay János tanító úr oktatta a béndeki gyerekeket.

Muzslay János tanító úr.

1947-től 1960-ig Hajdú Margit (1922) tanítónő tanított Béndeken. Glabárpusztán, a Niczky kastélyban lakott albérletben 1951-ig. Lantos tanító úr elköltözése után az iskola tanítólakásába költözött. A tanítás mellett a felnőtt ifjúsággal is foglalkozott, színdarabokat, zenés darabokat adtak elő. Legkedvesebb színjátszói  Szentes Lajos, Körmendi Lajos, Kominek József és Szentes István voltak. 1960-ban Somogyszilre helyezték, ott tanított az 1978-as nyugdíjazásáig. Férje Pintér Pál (+1998) somogyszili gazda volt.

Hajdú Margit tanítónő

Hosszú Lajos bizonyítványa 1948-ból, Lantos János és Hajdú Margit aláírásával.

1960-ban rövid ideig Szerdahelyi László tanító úr is oktatott a faluban.

Szerdahelyi László

1960 és 1965 között Mohácsi Kálmánné volt a béndeki tanítónő.

Iskolások 1963-ban.  Balról-jobbra : ülnek  Béres Béla, Burucz Béla, Ignácz Ferenc, Pöntör László, Németh János, Gadácsi Gábor.  Térdelnek : Béres Ferenc, Béres Ildikó, Récsei Mária, László Gyöngyi, Tuli Irén, Pöntör Erzsébet, Németh Attila.  Állnak :  Makai Judit, Pöntör Anna, Holczmann Magdolna, Antali Rózsa, Gadácsi Ilona. Tanítójuk: Mohácsi Kálmánné.

Iskolások előadása a béndeki kultúrházban (volt Kacskovics kúria) 1962-ben. Balról-jobbra :  Makai Judit, Holczmann Magdolna, László Aranka, Pöntör Anna, Béres Ildikó, Antali Rózsa.

Béndeki fiatalok 1961-ben. Balról-jobbra: Hajnal Lajos, Holczmann Ilona, Hajnal Margit, Hajnal Mária, Holczmann Gizella, Hajnal Gábor.

Béndeki gyerekek 1960-ban. Balról-jobbra : Hajnal Margit, Holczmann Ilona, Holczmann Magdolna, Béres Ilona, Béres Ferenc, Hegedűs Lenke.

Esküvői menet Béndeken 1958-ban, Sziraticza Mária és Vörös József esküvőjén

Sziraticza Mária és Vörös József esküvője 1958-ban. A menyasszony mőgött állnak szülei: édesanyja  Gadácsi Anna (kendőben), édesapja Sziraticza József. A kép bal szélén : Béres Ferenc, Béres Ilona, Holczmann Ilona, Gadácsi Feri és édesapja Ferenc. A vőlegény mellett (jobbról) ülnek: Kiss Ilona, Andella Magdolna, Holczmann Katalin, a sor végén Holczmann Mária. A menyasszony melletti koszorúslány Fonódi Anna.

Béndeki fiatal pár 1966-ban. Béres Ilona és Horváth Lajos.

1983-ra mindenki elköltözött a településről. Geleta István mezőőr volt az utolsó béndeki lakos, igaz a családja már korábban Lengyeltótiba költözött.  A lakosok egy része Hácsra költözött be, a béndeki temető egy-egy sírját még gondozzák a hozzátartozók.

A távolabb lakók is haza-haza jönnek szülőfalujukba, az ő szívükben még él a település. Sokan a szokásos mindenszenteki temetőjáráson kívül is meg-meg látogatják Béndeket.

Családi piknik Béndeken 1997-ben. Holczmann Ilona és Holczmann Magdi.

2009 nyarán - támogatásból, adományok segítségével és a katolikus közösség Molnár Zoltán kántor úr vezette lelkes szervezőmunkájával - elkezdődött a béndeki templom felújítása.

2011.június 25-én közel száz résztvevővel tartották a béndekiek első találkozóját. Gyuriga Károly plébános úr hálaadó szentmisét mutatott be az új tetőszerkezetet kapott templomnál.

A szervezők hagyományteremtő szándéka szerint ezután minden év szeptemberének harmadik szombatján - a béndeki búcsú napjához közeli időpontban - lesz a találkozó.

Oldal: Béndek
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat