Hács története

1956

1956 október 23-a forradalmi hangulatot hozott a faluba.

26-án felvonulást tartottak, amelyen 25-30 fő vett részt.

Elénekelték a Himnuszon és a Szózaton kívül  a „Kossuth Lajos azt üzente” és a „Fel-fel vitézek a csatára” című dalokat. Néhányan kommunistaellenes jelszavakat skandáltak.

Este a katolikus iskolában gyűlést tartottak, ahol kinyilvánították a forradalmárokkal és eszméikkel való szolidaritásukat.

Vogronics Lajost a Községi Forradalmi Bizottság elnökének, Pálvölgyi Gyulát és másokat a Forradalmi Bizottság tagjának, Kacskovics Mihályt tanácstitkárnak (Nyári Lajos helyett) választották meg.

November 4. -ig bejártak a hivatalba és ellátták feladatukat.

Niczky László neve is felmerült az elnöki posztra a választás során, de ő nem vállalta a jelöléseket.

A tanácselnököt, Heizer Jánost nem váltották le.

A falu egy teherautónyi élelmiszert küldött a pesti népnek. A kanászháznál lévő gyűjtőhelyre hordta a falu népe, amit adni tudott. Ki tyúkot, ki zsírt, ki babot, tojást, lisztet, stb. adott.  Molnár Károly vitte a segélyt a lengyeltóti gépállomás teherautójával. Hetekig tartott, míg haza tudott jönni, mert a teherautót lefoglalta a budapesti forradalmi bizottság a sebesültek szállítására. Molnár Károly pedig hordta a kórházakba a sebesülteket és tette, amit tennie kellett. Hácson nagy volt az aggodalom és azután az öröm, mikor hazatért.

Az összegyűjtött segély nem fért fel egy teherautóra, a második részt Riba István, Pálvölgyi Gyula és Heizer János tanácselnök vitte egy pótkocsis Belarus traktorral. Három napig tartott az útjuk, a szállítmányt Budafokon adták át a forradalmároknak.

A lengyeltóti gépállomásról a lengyeltótiak segélyének egy részét Visnyei József hácsi lakos vitte budapesti Bakáts téri kórházba.

Ezek a fuvarok nagyon veszélyesek voltak. Sokszor előfordult, hogy kilőtték a segélyeket szállító teherautókat. Visnyei Józsefre is tüzet nyitottak egy alkalommal, de megúszta a támadást.

November 4-e után a megtorlás nem maradt el, a megmozdulás szervezőit és hangadóit  megfenyegették, rendőri felügyelet alá helyezték, éjszakánként zaklatták.

Vogronics Lajost a pufajkások előbb egy hajnalban elvitték Fonyódra, majd a tanácsházán megverték. Egy évig rendőri felügyelet alatt állt. Közösségbe nem mehetett és minden vasárnap 9 órakor jelentkeznie kellett a lengyeltóti rendőrörsön.

Pálvölgyi Gyulát 1957 októbere és 1958 decembere között szintén rendőri felügyelet alá helyezték.

Niczky Lászlót is rendőri felügyelet alá helyezték, többször zaklatták éjszaka, néhányszor el is vitték.

Kacskovics Mihályt novemberben egy hónapra elzárták Fonyódon, azután ő is rendőri felügyelet alatt állt. Kényszermunkahelyet jelöltek ki a számára.

Pálvölgyi Gyula REF alá helyezését elrendelő határozat

Budapesten dolgozó vagy tanuló hácsiak többen is részt vettek a budapesti eseményeken.

Gaál László visszaemlékezése az átélt budapesti eseményekre :

1956-ban a Láng Gépgyár Váci úti 371. számú műhelyében dolgoztam üzemtechnikusi beosztásban. Ebben a műhelyben gyártottuk a gőzturbinák álló és forgólapátjait. Feladatom a gyártáshoz való anyag, gép, szerszám és technológia biztosítása volt. A műhelyben főleg marógépek voltak, de volt csiszoló és lakatos részleg is. A munkások három műszakban dolgoztak, melyeket mi technikusok  12 órás műszakban láttunk el.

A Gépgyárhoz több ilyen műhely tartozott, ahol nagyon sok fiatal is dolgozott. A fiatalok engem választottak meg a Gépgyár műhelyének DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége, 1950-ben alakult meg a Rákosi-féle kommunista Magyar Dolgozók Pártja ifjúsági szervezeteként) titkárának. Mint alapszervezeti titkár tagja voltam a vállalati DISZ-bizottságnak.

A bizottsági értekezleteken ismerkedtem meg feleségemmel, aki a számviteli részleg (főkönyvelőség) alapszervezetének volt a titkára.

1956 októberében ismertté vált az Írószövetség ülésén tárgyalt nézet, miszerint szabadságot kellene biztosítani a gondolkodásnak, az irodalomnak, az életnek.

A DISZ-bizottsági üléseken ezeket a gondolatokat tárgyaltuk és ezekkel értettünk egyet.

A DISZ Központi Bizottsága kiadta az ún. Tizenkét Pontot, amit a vállalat DISZ-bizottsága természetesen egyhangúlag támogatott. A pontok fő mondanivalója az volt, hogy : „ruszkik haza”.

1956. október 23-án délelőtt 10 órára a budapesti DISZ-bizottság tüntetést szervezett a Március 15. téri Petőfi szoborhoz. Nekünk, angyalföldieknek a Magyar Ifjúság c. lap Sztálin úti (ma Andrássy út) székházánál volt a gyülekezőnk.

A Láng Gépgyár DISZ-bizottsága hat alapszervezeti titkárt delegált a tüntetésre, engem is.

A Petőfi szobornál tartott rendezvényen a szavalat után Veres Péter író, az Írószövetség elnöke (a Parasztpárt volt elnöke, volt honvédelmi miniszter) mondott beszédet.

Ezután a jelenlévők tömege a Lánchídon át a Bem térre, a Bem szoborhoz vonult. A hídon Veres Péterrel karonfogva, beszélgetve sétáltunk át.

Budára átérve találkoztunk a műegyetemi ifjúsággal és most már hatalmas tömeg áramlott a Bem térre. Itt akkor katonai laktanya volt. A szobornál elhangzott beszédek alatt a katonai épület ablakaiban megjelentek a népköztársasági címertől megszabadított lyukas nemzeti színű zászlók. A tömeg hatalmas éljenzéssel fogadta a katonák „hőstettét”.

A beszédek és szavalatok után a tömeg a Margit hídon át vonult a Parlament elé, a Kossuth térre.

Soha nem látott tömeg gyűlt össze. Követelték Nagy Imre miniszterelnök megszólalását.

A Parlament ablakában jelent meg, hatalmas éljenzés fogadta. Úgy kezdte a beszédét, hogy : „Kedves Elvtársak!”. Ez hatalmas felháborodást, fújolást váltott ki. Ezután „Kedves tüntető állampolgárok!” megszólítással tartotta meg a beszédét. Ez már szalonképes volt, a tömeget öröm, felszabadultság, reménység töltötte el.

Késő délután lévén mi lánggyáriak visszamentünk Angyalföldre, a munkahelyünkre.

Ekkor még csak udvaroltam feleségemnek, Tarnai Györgyikének. Hazakísértem az akkor még Landler Jenő nevű utcába. Gyalog indultunk, mert már minden közlekedés leállt.

A Hősök terén, az Építők székháza elé érve láttuk, hogy a szemben lévő Sztálin-szobornál hatalmas tömeg áll és rengeteg teherautón is sokan vannak. A szoborhoz támasztott létrákon álló emberek lángvágó pisztollyal Sztálin csizmája felett vágták le a szobrot. Az egyik Csepel teherautóra kötelet kötöttek és azzal rántották le a térre Sztálin elvtársat.

Ilyen örömujjongást azelőtt sem, azóta sem hallottam. A tömeg körülvette a ledőlt szobrot és elkezdte feldarabolni. A talapzaton megmaradt a két csizma, mert ezekben voltak a rögzítő elemek és azokat nem tudták elvágni.

A csizmák mellett megjelenő szónok felszólította a tömeget, hogy vonuljon a Rádióhoz és követeljék a „tizenkét pont” beolvasását. A teherautók pillanatok alatt megteltek és elindultak a Thököly és Rákóczi úton át a Rádió épülete felé.

Györgyikét hazakísérve én is elindultam a Körút felé gyalogosan. A Szabad Nép újság székháza és a Corvin Áruház közötti Somogyi Béla utcába mentem be, ahol már nagyon sokan voltak.

Az utca végén lévő téren volt és van a Rádió épülete.

A tér melletti szélső ház ablakából kinéző lakók fehér törülközőt dobtak le, hogy a rádióba bemenni készülők fehér zászlónak tudják használni, békés szándékukat bizonyítva.

A térre fehér zászlóval kilépő küldöttséget nem engedték be, majd az erőszakos belépést megakadályozni akaró honvédségi őrség lövéseket adott le.

Az utcában lévő tömeg a Körút felé menekült.

Én is elindultam, mert ez már nem a tüntetés volt.

Miután közlekedés az egész városban nem volt, késő este érkeztem haza a budai albérletbe.

A házinénim – Téren Lajosné, „nénje”- mint családtagot kezelt, neki is volt rokonsága Hácson.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat