Gárdony, Gárdonyhegy

 

Nevét valószínűleg a régi magyar Kardos (jelentése harcos, kardvivő) személynévből képezték.

(Az országban sok Kardon, Gardon, Gárdony nevű helység létezett és létezik ma is.

A legismertebb közülük Gárdony városa  Fejér megyében, a Velencei-tó partján.)

 

A késői középkorban lakott volt, a település mai helyén állt. 

1483-90 között a  Meggyesaljai Mórocz család bitokolta. 

1496-ban Kardon néven említik, 1500-ban Corvin János tulajdona. Ekkor lett a laki (Öreglak) várbirtok tartozéka.

1504 után enyingi Török Imréé. II. Lajos király 1522-ben bucsányi Korláthkői Péternek adományozta . 

Korláthkői Péter, a hűséges királyi ajtónálló, urát védelmezve elesett a mohácsi csatamezőn. Testét Lajos király holtteste mellett találták meg.

Mohács után viszálykodás vette kezdetét. Előbb Bakith Pál kapta meg. 1537-ben enyingi Török Bálint ostrommal foglalta el tőle Lak várkastélyát.

(Török Bálint - előbb I. Ferdinánd, majd I. (Szapolyai) János hadvezére - már 1530-ban  az uralma alá hajtotta a Dunántúl nagy részét. Somogy vármegyét a kíméletlenül kivetett és behajtott adókkal teljesen kimerítette. Nem volt szívbajos, elvette az egyház javait is. Sőt, 300 aranyforintért bérbevette a tizedszedési jogot is a vármegyében.)

Török Bálint 1541-es török fogságba esése után  feleségéé, Pemfflinger Kataliné és gyermekeié a birtok. 1542-ben Ferdinánd király elvette tőlük és Báthory András kapta meg.

1549-ben Korláthkői Anna és Erzse pereskedés után visszakapták apjuk javait és 1550-ben 1200 aranyon eladták azt Tahy Ferencnek, akinek az unokája, Orsits Heléna Jankovich Györgyhöz ment nőül az 1570-es években. Innentől a Jankovich család bírta Lakot és a tartozékait, így Gárdonyt is.

Igaz, a birtoklás csak névleges volt több, mint száz évig. Lak ekkor már török kézen volt és azt erős végházzá építette ki. A birtok igazi ura és adószedője a koppányi szandzsákbég, Huszein bég záim volt.

A gamási plébánia Historia Domusa szerint 1581-ben rác (szerb) - más források szerint iflak (román) - félnomád martalócok és határőr katonák telepedtek le a családjaikkal egyetemben Gárdonyban és Alchyban és a török végvárak (ekkor már Lak és Fonyód is elesett) szolgálatába szegődtek. Adókedvezményt kaptak a törököktől, amit a magyar földesurak nem ismertek el.  A kor jó szokása szerint dúlták és rabolták a környék falvait Somogyvártól egészen a Balatonig. A magyar földesurak, végvári várnagyok és kapitányok 1586 telén Komár palánkjában összegyűltek és határozatba tették, hogy a rác falvak elpusztítandók. 1587 kora tavaszán magyar végvári vitézek támadták meg Gárdonyt és kis híján a földdel tették egyenlővé. Lakói meghaltak, vagy elmenekültek.

A falu másfél évszázadig lakatlan maradt.

1701-1703 között egyes részeinek  - a  ma Gárdony pusztaként ismert területnek, a Hács felé eső földeknek és Gárdonyhegynek - Szűcs István és Mustos Mihály volt a tulajdonosa, 1715-ben pedig Bakó Ferenc, majd 1726-ban Bakó Farkas.

A terület nagyobb, Öreglak, Vitya puszta és Gamás felé eső része Jankovich Istváné volt.

A helység a  XVIII. században újra benépesült, cselédeket hozott Gárdonyba a földesúr. Cselédházakat, kápolnát, intéző- és erdészházat, úri lakot, gazdasági épületeket építtetett.

Gárdony puszta a XIX. század első felében már a gazdag zsidó könyvkiadó és kereskedő  Wodianer Arnold és Philip birtoka volt. (A  család a morvaországi Wodian városából származik, a XVII. század közepén jöttek Magyarországra. 1844-ben nemességet nyertek, a család egyik ágát 1874-ben a király bárói rangra emelte.)

Wodianerék megvásárolták a Bakó család földterületeit és Ida pusztát.

 

A puszta 1857-es térképe:

 

Az észak-déli irányt az iránytű mutatja középen.

 

Ekkor (1857-ben) egy Gárdony pusztai lakosnak, Kovács Ferencnek volt körülbelül egy kataszteri holdnyi birtoka Gárdonyhegyben.

Gárdonypusztán senkinek sem lehetett helyben saját földje, azt a földesúr birtokolta.

Gróf  Jankovich-Bésán József az 1870-es évek elején vásárolta meg Wodianeréktől Gárdony pusztát és csatolta újra az öreglaki uradalomhoz.

Gróf Jankovich-Bésán Elemér 1904-ben a kor követelményeinek megfelelő, korszerű magtárat építtetett, ami alkalmas volt a megnövekedett mennyiségben termesztett gabona tárolására és kezelésére. (Ezeket a magtárakat típusterv szerint építették, általában három szintesek voltak. Még sok látható belőlük - a környéken pl. Somogyfajszon - bár az állapotuk elhanyagolt és egyre nagyobb aggodalomra ad okot. Érdemes lenne őket - akár mezőgazdasági műemlékként - megmenteni az enyészettől. A gárdonyi magtárat sajnos az 1970-es években elbontották, anyagát széthordták.)

 

A puszta az első világháború után gazdaságilag nagyot fejlődött, amikor gróf  Jankovich-Bésán Endre az elvett horvátországi birtokai után kártérítést kapott.

Halastavat létesítettek, modernizálták a növénytermesztést és az állattenyésztést.

Jelentős volt a juhtenyésztés a faluban, az uradalomnak nagy juh hodálya volt a pölelaki út mellett. A számadó juhász Vámosi Mihály volt, aki Sovák Jánost fogadta maga mellé bojtárnak az 1920-as évek legvégén. Mihály bácsi halála után János lett az uradalom számadó juhásza.

A két háború között Gárdonyban 30-35 család lakott  nagy, hosszú, 8-10 családot befogadó cselédházakban.

Minden családnak jutott egy szoba, egy kamra és két családnak egy konyha.

A padláson is az ő használatukban volt az arányos rész, nádszőnyeggel elkerítve.

A kápolna

 

A pusztában volt  méhes,  diós,  birkahodály,  halastó,  sertéshizlalda,  tisztikert (gyümölcsös), csemetekert, magtár, kis vízimalom a Malomárok mellett, kápolna (A halastó melletti cselédházzal volt egybeépítve. 1946-ig volt használatban, akkor a cselédházakkal együtt elbontották. Helyét egy kőkereszt jelzi.), erdészház erdésszel,  intéző lakás és a kastély.  Pölelakon pedig vadászház, szőlőskert, présház volt borospincével.

Természetesen az egész erdő hatalmas vadállománya is az uraság „rendelkezésére” állt

 

Híres volt az uradalmi erdészet.

Vámosi János volt az  erdész, 1945 után is ő irányította az erdőgazdálkodást az 1955-ig.

Ezután Gyurákovics Lajos (1919-1993) vezette a gárdonyi erdészetet egészen a nyugdíjazásáig, 1979-ig.

 

A gárdonyi régi erdészház már nincs meg, de a telek előtt álló öreg hársfa még egészséges.

 

A kastélyban volt telefon is, Kisberényen keresztül volt bekötve a vonal.

A gróf a nyarak egy részét töltötte itt, általában társasággal.

 

A birtok ura a két világháború között  gróf Jankovich-Bésán Endre (1884-1936) országgyűlési képviselő volt.

Gróf Jankovich-Bésán Endre

A szlavóniai (Horvátország) Suhopolje-n született és Budapesten hunyt el. Dédapja gróf Jankovich István (+1865). Nagyapja gróf Jankovich-Bésán József (1825-1914), nagyanyja Vizeki Tallián Matild (*1821).Édesapja  gróf Jankovich-Bésán Elemér (1853-1917), édesanyja Magyary-Kossa Ilka (1859-1908). Testvére Elemér (1883-1887). Felesége Zágoni Szentkereszty Janka (1880-1933). Gyermekük Elemér.

Az ősrégi horvátországi és Somogy vármegyei gróf Jankovich-Bésán de Primér, Vuchin et Dunaszekcső család sarja, akinek Öreglakon majorátusi birtoka volt.

(Az 1800  holdas lakvári (Öreglak) birtok a XVI. században, Jankovich György és Orsisch Heléna házassága révén jutott a család tulajdonába (1570-es évek). Valójában csak 1675-től birtokolta a család Lakvárt és tartozékait, miután azt Jankovich Péter és István megváltotta. 1697-ben nyertek a birtokjogra királyi megerősítést.  Az "ősi fészek" a horvátországi Terezovác. Somogygesztiben is jelentős birtokaik voltak. A XIX. század végén  gróf Jankovich József megörökölte az utód nélkül elhunyt dunaszekcsői báró Bésán János Veszprém vármegyei (Gic) birtokait, azzal a kikötéssel, hogy ezután viselik a Bésán nevet is. Innen a család ezen ágának neve : Jankovich-Bésán.  A két háború között a család birtokainak nagysága meghaladta a tízezer kataszteri holdat.  Öreglakon és Gicen kastélyuk, Gesztiben kúriájuk volt.)

Endre gróf  a budapesti piaristáknál érettségizett, tanulmányait Kolozsvárott a jogi karon folytatta. Magyaróváron elvégezte a mezőgazdasági akadémiát.

Az első világháborúban Vilmos-huszártisztként  szolgált a fronton. A háború utolsó évében  hat dunántúli megye élelmezési biztosa volt, Veszprém székhellyel.

A Tanácsköztársaság alatt kapcsolatot tartott a szegedi ellenforradalmi kormánnyal. Gici birtokán a Vörös Hadsereg rekvirálói elől elrejtette az embereit, a ménesét és az élelmiszer készleteket. Öreglakon mindenét elvették, földjein termelőszövetkezetet szerveztek. A kommün végnapjaiban az egyik legelső tiszti különítményt szervezte meg, részben volt tiszttársai, részben öreglaki emberei segítségével. A különítményt Horthy Nemzeti Hadserege is elismerte, annak működését engedélyezte, sőt 1919 augusztusától szakaszát besorolták Horthy Miklós lovas testőrségébe. 1919 augusztusának első napjaitól előbb a birtokán, Öreglakon szervezett kommunista ellenes akciókat, majd Székesfehérváron, Siófokon, Budapesten, Vácott vett részt a kommunisták, a kommünben közreműködők és a zsidók elleni megtorlásokban. Az osztrákok elleni Lajta-bánsági harcokban is részt vett a tiszti különítményeseivel.

A konszolidáció után az ország politikai életében jelentős szerepet játszott. Az országgyűlésbe 1922-ben és 1926-ban a Veszprém megyei Ugodon legitimista programmal választották meg . 1931-ben Lengyeltótiban alulmaradt Gaal Gasztonnal szemben, de a képviselő halála után kiírt 1932. novemberi pótválasztásokat Gaal Olivérrel szemben megnyerte. 1926 májusában tanúként hallgatták ki a frankhamisítási perben.

A gazdálkodás mellett érdeklődött a gyermekcipőben járó polgári repülés iránt is. 1923-ban a dassaui Junkers Flugzeug AG-val közösen  megalapította az Aeroexpress Rt-t. A legjobbnak számító Junkers F13 gépekkel 1923 júniusában alkalmi járatot indított Budapest (Mátyásföld repülőtér) - Székesfehérvár - Nagykanizsa  útvonalon és öt évre kizárólagos engedélyt kapott a bécsi, zágrábi, prágai bukaresti viszonylatokra is. Vállalatához jelentős állami támogatást adott és ígért a továbbiakra a magyar kormány. A szomszédos államok közül azonban csak Ausztriával sikerült légügyi egyezményt kötnie a magyar államnak, ezért a nagy nemzetközi tervek meghiúsultak. Az Österreichische Luftverkehrs-szel közösen hat Junkers hydroplánnal - amelyek közül kettő az államé volt -  a budapesti Gellért tér előtti Duna-szakasz és a bécsi Reichsbrücke melletti Duna-szakasz, valamint a siófoki kikötő között indított repülőjáratokat. Ezek a járatok 1925-ben naponta többször is közlekedtek. Bárki felszállhatott valamelyik gépén egy budapesti légi városnézésre, ha ki tudott fizetni érte ötezer koronát. Legnevesebb pilótájuk Endresz György, a későbbi óceán-átrepülő volt. A vállalkozás az ígért állami támogatás részbeni elmaradása és a kibontakozó nagy gazdasági válság miatt nem volt sikeres. A cég működése ellehetetlenült, 1930-ban megszüntette a légi tevékenységét, 1936-ban pedig törölték a légiforgalmi társaságok sorából. 

A grófnak sok passziója volt. Szenvedélyesen vadászott. Öreglaki birtokán és másutt kapitális vadakat lőtt. Az akkori idők néhány arisztokratájára jellemző módon ő is duhaj mulató hírében állt. 1925-ben felfüggesztették az országgyűlésben a mentelmi jogát, mert megvert egy intézkedő rendőrtanácsost egy budapesti mulatóhelyen. A gárdonyiak tudni vélték, hogy egy alkalommal egy vagon (10 tonna) búza árát küldte Párizsba egy táncosnőnek.

Nagy vitorlázóként 1922-től a Balatoni Yacht Club elnöke volt. Fonyódon nyaralója volt, a helyi nyaralóközönség nagy örömére. Így írnak róla 1924-ben: "Gróf Jankovics-Bésán Endre öreglaki földbirtokos egy grand seigneur (nagyúr). Autót, motorhajót, sőt hydroplánt tart ott magának és szárazon, vízen és víz felett a levegőben viszi kirándulásokra előkelő vendégeit és kedvelteti meg velük a Balatont. De itt nem áll meg, hanem van szíve és érzése is mások baja iránt. Öreglaki birtokán fűrésztelepet, asztalosműhelyt, húsfeldolgozó üzemet létesített, úgy hogy olcsó bútorokat, fűtőanyagot stb. bocsájt a közönség rendelkezésére. Fonyódon egy reggelre modern hűtéssel és tisztasággal húsüzemi kirendeltséget állított úgy, hogy a marhahús árát máról- holnapra nem kevesebb, mint 12000 koronával süllyesztette le, ami maga után vonta a baromfiak árának csökkenését is." 

Gárdonyban kevés időt töltött, a puszta életébe nem szólt bele, a kapcsolatot az intézőn keresztül tartotta.

A hácsiak a kenyéradójukat látták benne, mert napszámosként és részes aratóként munkát vállaltak a földjein. Sok szegénysorsú család kapott tőle engedélyt arra, hogy a betakarítás után a földeken maradt terményeket összegyűjthessék (ahogyan Hácson mondták, "bilingérezhessenek"). A felgyülemlett köz- és magántartozásainak rendezése érdekében az uradalom perifériáján - pl. Hácson - lévő földterületeit 1928-32 között felparcelláztatta és eladta. Hácsi gazdák vásárolták meg a mai halastó és Mohácsi-domb környéki földeket.

A birtokot fia, gróf  Jankovich-Bésán Elemér (1908-1982) örökölte, aki folytatta a gazdálkodás átszervezését. Elemér gróf híres volt németgyűlöletéről, annak ellenére, hogy szeretett felesége, Christine Hoenning O'Carroll (*1908)  bajor származású volt. Gyermekeik : Ilona (*1932), Krisztina (*1933), Endre (*1934), Elemér (*1935), Mária (*1937), István (*1938), Janka (*1940). A II. világháború kitörésekor kastélyaiban menedéket adott a lengyel menekülteknek. Gárdonyban is voltak lengyelek, az elszállásolásukban és ellátásukban a gróf és Varga Béla boglári plébános és országgyűlési képviselő megbízásából Torma István gazdatiszt, Kanizsai János tanító és a két Gárdony lakossága működött közre. 1944 végén Jankovich Bésán Elemér gróf a családjával együtt nyugatra menekült, később Dél-Afrikában, Durban városában telepedtek le.  Elemér gróf ott hunyt el.
 

1945-ben földosztás volt, az addigi cselédek gazdák lettek. Mindenki kapott öt hold földet. Ezen felül pedig a család nagysága alapján még néhány holdat, általában gyerekenként egy holdat.

Sovák István például a hét gyereke után még 7 holdat kapott és 12 kataszteri holdas gazda lett.

Eszközöket az uradalom készleteiből kaptak, azonban kevés állat és munkagép állt rendelkezésre, sokszor 2-3 család közös tulajdonába kerültek a gépek, a lovak vagy az igás ökrök és a szerszámok.

 

1946-ban felparcellázták a pusztát, a földhöz jutottak kaptak építési telket. Gárdony ekkor lett majorságból valódi falu, 42 család lakott itt.

 

A kialakított telkek és tulajdonosai név szerint :

                                                                                                               

                                 Halastó

                                                                               Halcsősz ház

 

Özv. Horváth Ferencné (Csapó Géza nevelőanyja)        Becsei Viktor

Radics István                                                                       Gál József

Teszári Lajos                                                                        Sovák János

Vámosi Mihály (Vámosi János erdész édesapja)            Sovák István

Becsei Gyula                                                                        Szabó Lajos

Erdészház (Vámosi János majd Gyurákovics Lajos)      Bor László

Becsei Ferenc                                                                      Ágoston István

Gazdag Lajos                                                                       Sziraticza János

Tompó János (a ház még eredeti állapotában áll)          Juhász József

Iskola (volt gazdatiszti ház)                                               Papp Ferenc

Fekete Ferenc                                                                      Szecsődi István(gazdatiszt volt)

Vas György                                                                          Nagy Ernő

Nagy József                                                                          Pölelaki út

Vámosi János

Paldesz József

Magtár bejárat

Horváth Ferenc

Buchenauer György

Csík József

Kretzinger János 

 

 Pölelak felé:

Tóth Jánosné                                              

Fitz Antal

Hosszú Józsefné (szül.: Loósz Mária)

Kovács Istvánné

Csapó János

Ilcsevics János

Pásztorház

 

Orbán Lajos

Radics Jánosné

Sovák György

Pék István

 

A régi cselédházakat lebontották, anyagukat újrahasznosították.

 

1952-ben Termelőszövetkezeti Csoportot (Tszcs) - Gamás-Gárdonypusztai "Béke Őre" Tszcs - szerveztek, de nem volt elegendő eszköze, gépe, így a működése nehézségekkel teli volt.

Az eszközök és az állatok a volt tulajdonos gondozásában maradtak, mert  épületei, istállói sem voltak a tszcs-nek.

Traktort nem vásárolhattak, azoknak állami tulajdonban kellett lenniük. A szántást-vetést az 1948-ban megalakult gépállomások végezték igénylés és előjegyzés alapján.

Az igényeket a tszcs közvetlenül, a magángazdálkodó a tanács illetékes ügyintézőjén keresztül jelezhette a gépállomásnak, ahol aztán megmondták, mikor kerülhet sor az igényelt munka elvégzésére.

Az elvégzett munkát azután pénzben vagy terményben fizették ki. 

Első elnöke Sovák István, főagronómusa Vörös István (1913-1990, a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémián végzett szakember), főkönyvelője Erőss Lénárd volt.

A tszcs-t közel öt évi működés után 1956 októberének végén, a forradalom alatt feloszlatták, hivatalosan csak 1957-ben szűnt meg. A tsz javaiból és eszközeiből a tagok a bevitt dolgokat visszakapták, a vagyongyarapodásból származó javakat pedig elosztották egymás között. 1957 elején ezt számonkérték rajtuk, számos hatósági eljárás indult ellenük.

 

Gárdonyhegyben nem cselédek laktak, hanem hácsi, somogyvámosi, vityapusztai gazdák művelték földjeiket. Később néhányan ide építettek házat.  A II. világháború előtt és utána 11 család lakott és gazdálkodott másokkal együtt a jó termőhelyi adottságú földeken.

 

A lakosok név szerint:

 

Nagy Lajos

Nagy István (az idős)

Csapó Géza

Nagy István (a fiatal)

Sovák Imre

Francz Mihály

Csapó István

Kovács György

Ilcsevics Eduárd  (Az ő portája előtt állt a kereszt, ahol a búcsúi misét tartották.)

Horváth Lajos  (majd veje Muzsi Lajos)

Somogyi Lajos

 

Mára már csak a fiatal Nagy István romos lakóháza áll és egy-két melléképület látható az egykor virágzó település helyén.

ifj. Nagy István pusztuló portája.

 

Gárdonyhegytől 1 km-re kelet-északkeletre található Ida puszta, amely az ötvenes évek végéig egy majorság volt.

Tulajdonosa 1935-ig az Inkey család volt, akkor az adósságok miatt a bank elárvereztette és a Sziklai testvérek tulajdonába került.

A két agglegény testvér (harmadik fivérük Pamukon volt jegyző) gazdálkodott itt a tsz megalakulásáig, 1959-ig.

 

A gárdonyi és gárdonyhegyi gyerekek Hácsra jártak iskolába 1948-ig.

Mivel szinte mindenki katolikus volt, Kanizsai tanító úr tanította őket.

 

1948-tól alsótagozatos általános iskolát létesítettek Gárdonyban, a volt gazdatiszti házban, ahogy a gárdonyiak mondták: a kastélyban. 

Egészen 1969-ig működött az iskola.

Első tanítójuk  Erős (Stark) Lénárd volt.

Erős Lénárd

1952-1955 között Vörös Istvánné (1922-1989, Pécsett az apácáknál szerzett tanítói oklevelet. 1952 körül a családjával Gárdonyba költözött. Férje Vörös István főagronómus, gyermekei István (1948), Géza (1949), akik a gárdonyi iskolába jártak alsótagozatos korukban) tanított Gárdonyban. 1955-től Szabó József, 1959-től Nagy József tanító úr oktatta a gyerekeket Gárdonyban.

Szabó József

Nagy József

A gárdonyi iskolát 1965 nyarán bezárták, de a szülők tiltakozására 1966 szeptemberében újra indították. 1969-ben megszűnt a gárdonyi iskola.

 

Egy osztály a gárdonyi iskolából

A villanyt 1964-ben vezették be a faluba.

Közigazgatásilag előbb Gamáshoz, az 1950-es évek közepétől Hácshoz tartozott és tartozik ma is a település.

Híres volt Pünkösd  másnapján a gárdonyi búcsú, a környékről nagyon sokan eljöttek. A szabadtéri mise évenként felváltva Gárdonyban illetve Gárdony - hegyben volt. A búcsúi bált a gárdonyi iskolában tartották.

Gárdonyi fiatalok

A hatvanas évek végétől nagyfokú elvándorlás vette kezdetét, a nyolcvanas évek végére szinte kihalt a falu.

A kilencvenes években többen vásároltak házat és telket Gárdony pusztán.

A település üdülőfaluvá vált , ahol jól működik a régi halastóra épült halgazdaság.

 

Oldal: Gárdony, Gárdonyhegy
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat