Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

Alchy


A feljegyzések szerint  a kora középkortól létezett egy Alchy nevű település, amely Hács elődjének tekinthető.


Első említése Urs szentmártoni apát egy 1230-ban keletkezett peres feliratából való.

Az 1210 körül kezdődött per egyik oka az volt, hogy a veszprémi püspök részben, vagy egészben olyan falvak tizedeit is szedte, amelyek nem voltak a somogyvári Szent Apollináris egyház fiókegyházai, hanem önálló plébánia templommal bírtak. 

Ezen önálló plébánia templommal rendelkező falvak között van említve Villa - Alchy is, amely Tard és Vasad között, a mai Hács falutól körülbelül 2 km-re keletre, tehát a későbbi Kishács mellett állott.


alchy_elhelyezkedese_katonai_terkepn.jpg

Alchyban 1331-ben a zselicszentjakabi Bencés Apátságnak voltak földbirtokai.

Megtalálható Alchy neve az Anjou kori okmánytár II.565 és III.41. oldalán is.


A veszprémi püspökség egy római oklevelének bevezetésében így említik a falut :

Alch (Alach), a somogyi főesperesség plébániája Lengyeltóti környékén van.


Csánki Dezső a Somogyi Monográfiában azt írja : köznemeseké volt, Tóti, Gyugy, Tard, Pettend környékén feküdt.


alchy_a_googl-on.jpg


Alchy jelentős jobbágyfalunak számított, ahol 8-10 jobbágycsalád lakhatott a XII.-XIV. században, rajtuk kívül még ennyien lehettek a pauperesek (zsellérek, szegény földnélküliek, napszámosok, szolgálók). .

A jobbágyok földtulajdonnal nem rendelkeztek, a földesurak földjein vettek használatba telkeket (jobbágytelkek). A használatba kapott telek fejében a földesúr, az egyház és az állam szolgáltatásokra kötelezte őket.

Az egy  jobbágygazda használatában lévő telek nagysága - mai mértékegységben kifejezve - rendszerint meghaladta a 8-12 hektárt (15-22 kh), ehhez jött még 3-4 hektárnyi rét és legelő, amely a család megélhetését és a fizetendő adókat  sok munkával ugyan, de biztosította. 1 hold beltelek is volt a jobbágy használatában, amelyen a háza állt és a kertje volt.


A jobbágytelek nagyobb része nem volt  kitűzve és állandóan saját használatban, hanem a közösen megművelt földből, évente a falu határának más-más helyén kijelölt részt jelentett. A föld megművelésének módja ugyanis a nyomásos gazdálkodás volt. Kezdetben a jobbágyok a falu határának csak kisebb hányadát művelték meg, a nagyobbat ugaron hagyták és legelőnek használták, azaz pihentették. Amikor a szántóföld kimerült, az ugart fogták szántás alá (legelőváltó módszer). Az előrelépést a kétnyomásos rendszer kialakulása jelentette, amelyben a határ egyik felét legelőnek, a másikat szántóföldnek használták, s ezeket évente váltogatták. Az agrotechnika fejlődésének eredményeként a XI.-XII. sz.-ban kialakult a háromnyomásos gazdálkodás: a határt három részre osztották, egyik harmadát legelőnek használták, a második és harmadik harmadba pedig őszi, ill. tavaszi gabonát vetettek. Ebben a talajművelési rendszerben a jobbágyok csakis azonos dűlőkbe vethettek őszi, ill. tavaszi gabonát, mivel az ugart és a tarlót a falusiak közösen használták legeltetésre; a megművelt földek kímélésére a szántást, vetést és aratást mindenkinek azonos időben kellett elvégeznie (nyomáskényszer).

Tavaszi és őszi búzát, tavaszi és őszi árpát, rozsot, kölest, murokrépát, a konyhakertben sárgarépát, petrezselyemgyökeret, szárazborsót, hagymát termesztettek elsősorban. A ház mellett kisebb-nagyobb szőlőskertet is műveltek.

A búzát és a rozsot házi kőmalmokban őrölték meg és keletlen, lepényszerű kenyeret sütöttek a "teljes kiőrlésű" lisztből.

A földesúrnak és az egyháznak járó adó megfizetése és a saját szükséglet félretétele után megmaradt gabonát és egyéb terményt állatok - szarvasmarha, sertés, baromfiak - takarmányozására használták fel. E mellett a tehenek és növendék marhák az ugaron legeltek, a sertéseket az erdőkben makkoltatták. A juhokat és a kecskéket nem abrakolták, azok egész éven át a legelőn voltak. Lova a jobbágynak nemigen volt, az igavonást, a szántást tehenekkel és ökrökkel végezték.


Életkörülményeik mai szemmel nézve nagyon szerények  voltak.

Házaik a X.-XI. században  ún. veremházak voltak. Ez egy 70-80 cm-re a földbe ásott lakás volt, amelyre fa szerkezetű, zsuppal vagy földdel befedett és egyben szigetelt tető került. A tető alatt, a föld színén kialakított padkán aludtak télen, tavasztól őszig az istállókban és az állatok körül töltötték az éjszakát. A házban különböző tároló (gabona, tartósított hús, stb.számára) alkalmatosságok voltak a szabad tűzhelyen, vagy kemencén kívül. Kémény nem volt, csak egy lyuk a tetőn, ezért a ház belseje állandóan füstben volt.

A XII. században már nem veremházakban, hanem a föld felszínére épített faszerkezetű, tapasztott falú házakban laktak. Később, a család növekedésével a jobbágytelkek felaprózódtak . Egy-egy portán sokszor több család is lakott.


A közös földművelés és gazdálkodás miatt bizonyos (köz)igazgatási szervezettséget kell feltéleznünk a faluban. A földesúr kijelölésével, vagy az ő egyetértésével egy köztiszteletben álló, tekintélyes és általában tehetősebb jobbágygazdát választottak meg falunagynak, akinek a falu életével, a gazdálkodással kapcsolatos és a lakosság vitás ügyeiben való döntéseit mindenki tartozott elfogadni. Természetesen ezt az önigazgatást nem szabad összetéveszteni az önkormányzatisággal, hiszen mindenben a földesúr szava döntött.

A faluban az igazi közösségszervező erő az egyház volt. A megszokott és biztos alapokon álló hitélet, és ennek szervezeti kerete, az egyház adott teret egy olyan faluközösség kialakulásának, amelybe mindenki beletartozott, hiszen templomba mindenki járt vasárnaponként. Ehhez még hozzá kell számítani a lelkipásztor szolgálatát, a lelki gondozást; a hitben megtestesülő együvétartozás és biztonság érzését. A középkori faluban a fentiek révén olyan társadalmi egyensúly alakulhatott ki, amely évszázadokig stabil viszonyokat jelentett a jobbágycsaládok számára. Akkor is, ha azt a király, vagy a földesúr valamilyen okból átmenetileg nem tudta volna garantálni.


A használatba kapott jobbágytelekért különböző adókat - úrbért, egyházi tizedet - tartozott fizetni a jobbágy.

Az egyházi tized nagyságáról fogalmat alkothatunk Alchy-ban, mert az 1332-37-es pápai tizedjegyzékből tudjuk, hogy János nevű papja 1335-ben 40 kisdénárt (3 kisdénár ért 1 dénárt)  fizetett be pápai tized fejében.

(Irodalom: (2.) Csánki II.587.; Békeffy: A Balaton. 88.)

A pápai tizedet nem szabad összetéveszteni az egyházi tizeddel, ezt a keresztes háborúk idején fizették a Szentszéknek és mértéke ekkor az egyház jövedelmének egy tizede (a tized tizede) volt. Szerencsére precíz nyilvántartást vezettek róla, ami most fontos kordokumentum.

Az egyház a a XV. századtól haszonbérbe adta  tizedszedési jogot, azt a földesúr, vagy más haszonbérlő szedte be és már nem terményben, hanem pénzben.

Somogy vármegyében a tized szedésének jogát Szent István király a pannonhalmai apátnak adományozta.


A földesúrnak a jobbágy terménnyel, munkával (robot) és pénzzel tartozott úrbért fizetni. Mértéke 1351-ig nem volt szabályozva, a helyi szokásjog alapján fizette a jobbágy. A rendes adón kívül különböző ajándékokat is kellett adnia egyházi ünnepeken és a földesúr családjának ünnepi eseményeikor. A robot heti két nap gyalogmunka, vagy egy nap igával adott szolgálat volt.


A jobbágyoktól először Károly Róbert szedett a királyi kincstár számára adót, amikor 1336-ban a "kamara haszna" pótlására bevezette a kapuadót. Ez 18 dénár regálé volt minden olyan kapu után, amelyen befért és a portán meg is tudott fordulni egy megrakott szénásszekér.

Fizetni egy kapu – lényegében a jobbágytelek – után kellett; „…lakjék bár azon a telken három, négy, vagy több olyan ember, akinek kapuja van”.


karoly_robert_denar.jpg


Károly Róbert ezüst dénárja. (Értékét kötelezően 0,9743 gramm színezüst értékére vették, bár valódi ezüsttartalma 1/8 résszel kisebb volt.)


Nagy Lajos király 1351-ben elrendelte, hogy a gabona és a szőlő után valamennyi jobbágy, még a mezővárosi is, köteles a termés kilenced részét – pontosabban a kilencedik tizedrészt – fizetni a földesurának. A jobbágyi terhek egységes szabályozása elsősorban a köznemesség érdekeit szolgálta, mivel az egységes szolgáltatások következtében a jobbágyok nem vándoroltak a kedvezmények biztosítására képes nagyobb birtokosok földjére. A szokásos ajándékok fizetése és a robot kötelezettsége megmaradt ezután is.


Mátyás király idejében az adószedés rendszere megváltozott. Korábban a kapuadó kivetésénél nem törődtek azzal, hogy hány család lakik a jobbágytelken. Mátyás ezzel nem értett egyet. „Ha pedig ketten (két család) kapnának egy telket és egy telek földjét egy portán belül, fizessenek egy és egy fél porta szerint” – írta elő. A király tehát háztartások (a házakat jelölő füstnyílások, füstök) szerint vetette ki a kincstári adót, a füstpénzt.

A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer is beszedett rendkívüli adónak (segély, hadiadó) is, amelyet a háborúk költségeire fordítottak. (Drága volt a "Fekete Sereg" és a sok külországi hadjárat.) „Rendkívüli” azért volt, mert kivetését évről évre az országgyűlésnek kellett megszavaznia, ellentétben a „rendes” királyi kincstár adójával, amelynek beszedéséhez nem kellett a rendek jóváhagyása. A kincstári adót és a rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi egy forintra rúgott. 


matyas_kiraly_aranyforintja.jpg

Mátyás király aranyforintja.  Előoldalán Szent László király alakja, a hátoldalán Mátyás király címere látható.

(Tömege 3,55 gramm volt, a finomsága pedig 0,9896. Tehát 1 aranyforint 3,52 gramm színaranynak felelt meg. Tényleges forgalmi értéke meghaladta a benne lévő arany értékét. Körmöci dukátnak is nevezték.)

1405-ig Kovásznyai Gergelyé Alchy, akkor pedig Derecskei Pált iktatták be a falu birtokába.

1485 körül  Corvin Jánosnak adományozták. 1504 után a fehérvári prépost a tulajdonosa és öt portát írnak össze Alchyban. 1521-ben  a Lengyel család tulajdonába került a falu, a tóti uradalom része lett.


Itt ejtsünk néhány szót a Hács történetében oly fontos szerepet játszó Lengyel családról.


a_tothy_lengyel_csalad_cimere.jpg

A Lengyel család címere


1496-ban Tothi birtokosai. 1521-ben, rokoni kapcsolatok révén megszerzik Szigliget várát, a hozzá tartozó birtokrészeket és Fonyódot. Mohács után Szapolyai János oldalára álltak, ezért Ferdinánd király 1531-ben elkobozta a birtokaikat és az akkor még a pártján lévő enyingi Török Bálintnak adományozta őket. Török Bálint elég erős volt ahhoz, hogy erővel el is foglalja azokat. Szigligetet például familiárisa, Martonfalvai Imre szabályos ostrommal vette be. Török Bálint fogságbaesése (1541) és családjának kegyvesztése -1542 - után a család visszakapta a javait. Fonyódot és Szigligetet a családba Lengyel Brigitta révén benősült híres törökverő Magyar Bálint vette vissza és lett a kapitánya a fonyódi várnak. Fonyód folyamatos harcok után 1575-ben került török kézre. A XVII. század is harcokkal telt a család számára, hiszen Szigliget az egyik legfontosabb balatoni végvár volt. A család birtokai a XVIII. században érték el a legnagyobb kiterjedésüket, a Tapolca melletti Lesencetomajtól Fonyódon át Tótiig és tartozékaiig, Vérgamásig, Tuskós pusztáig, Hácsig  húzódtak. Béndek, Tur, Babod, Gamás, Vitya puszta, Vasad puszta egyes részei is az ő uradalmukhoz tartoztak.

A birtok felét a Balaton vize és a mocsarak tették ki. Szigliget, ahogyan a neve is mutatja, egy sziget volt a Lesencékig  felhúzódó mocsárban.

Fonyód hegyei szintén szigetként emelkedtek ki a mocsár nádtengeréből. Kisebb vízi járművekkel egészen Kékáig, Tatárvárig, Öreglakig, sőt Somogyvárig el lehetett hajózni.

Az uradalom legértékesebb területei a Lengyeltóti, Hács, Gamás körüli földek voltak.

A XIX. század elején fiú ágon kihalt a család.

Lengyeltóti a nevében őrzi a Lengyelek emlékét.


De térjünk vissza a kronológiához : egy Fülöp deák nevű adóbehajtási rovó is említi az 1534-es rovásadó-összeírásban. Más falvakkal együtt  felsorol egy Alch (Álcs) nevű falut is, amely Török Bálint birtoka. Hét portát írt össze rajta. 

enyingi_torok_balint_cimere.jpg

Enyingi Török Bálint címere

I.Ferdinánd király Bécsben - 1535. augusztus 24.-én - beleegyező oklevelet adott ki Martonfalvai Imre deáknak arról, hogy a Somogy vármegyei Thach és Alch birtokrészeket Miklay Ferenccel  45 forintért és bizonyos birtokrészekért elcserélje és egyúttal a maga részéről a királyi jogot is Martonfalvai Imrének, Török Bálint familiárisának adományozza. (OL. Kanc. Libri Regii (A 57) 1. k. p. 291.) Martonfalvai Imre emlékirataiból tudjuk, hogy ő volt Somogyvár birtokosa, de igazából  Enyingi Török Bálint szervitora, szolgálója volt. 1536-ban Imre deák lett a nemrég Török Bálint birtokába jutott szigligeti vár várnagya, amit azután ő épített ki úgy - a ma látható formában - hogy alkalmas legyen a végvári funkcióra. 1541-ben mindketten török fogságba estek, de Imre deáknak sikerült megszöknie. 1546-ig volt várkapitány Szigligeten, akkor a Tóti-Lengyel család visszaszerezte a várat és tartozékait, Imre deákot elűzték.

1526 után az adószedés helyett nyugodtan mondhatunk rablást és fosztogatást. A szokásos adókon felül a rendkívüli mértékben megszaporodott hadi kiadásokra (török elleni, a két király egymás elleni, a földesurak egymás elleni harcainak anyagi fedezetére) bármikor szedhetett adót a birtok ura. Az adó behajtása legtöbbször katonákkal, erőszakosan történt. Enyingi Török Bálint például a végsőkig kimerítette a környék jobbágyfalvait az adókkal. 1541 után ráadásul kettős adóztatás volt a környéken, a török és a magyar földesúr is igyekezett beszedni az adót.

A hódoltság alatt az, aki legalább 6 forint értékű ingatlannal rendelkezett egy magyar forintnak megfelelő 50 akcse kapuadót tartozott fizetni évente két részletben, Szent György és Kászim napján 25-25 akcsét. Ezen kívül szedtek  búza, árpa, must, méhkas tizedet, sertésadót és a kincstári rétért fizetendő adót, illetve a nem muzulmánoktól ún. haradzs-ot. Akinek a vagyona lényegesen meghaladta a hat forintot, annak további fejpénzt kellett fizetnie. A budai pasa rendeletére a török hatóságok már 1581 után összeírták a portákat, az azokhoz tartozó, adófizetésre kötelezhető lakosságot és annak viszonyait.

A magyar földesúr is kiküldte a saját adóösszeíróját (rovóját), aki Alchy-t ugyan nem említi, de összeírt 5 portát egy Ács nevű faluban, amely az ismerős falvak között (Tothi, Gyugy, Gamás), tehát Alchy helyén volt található és a fehérvári prépost birtoka volt. (Irodalom: Okányi Pál: Magyarország a török alatt. 5-8.)


A gamási plébánia Historia domusa és Csánki Dezső szerint 1581-ben rácok (szerbek, sokácok), más források szerint iflákok (oláhok, románok) települtek Ácsra és Gardonba.

Ezek a Balkán felől, a törökök nyomában vándorló félnomád népek és határőr feladatokat vállaló martalóc katonák voltak, több kiváltsággal.  Adót nem, vagy csak nagyon keveset kellett fizetniük. Ezzel kihívták maguk ellen a régi magyar földesurak haragját, akik a régi mértékű adót követelték tőlük. Nem fizettek, ráadásul hatalmaskodtak, Somogyvártól a Balatonig dúlták és rabolták a környéket. Nádasdy Ferenc főkapitány rájuk küldte a végvári magyar katonákat.

Így történt, hogy 1587 tavaszán végváriak támadták meg Koppány várát és a rác (oláh) falvakat és azokat tűzzel-vassal elpusztították. Valószínű, hogy ekkor Ácsot is felégették, lakói jórészt meghaltak, vagy elmenekültek.

1603-ban  Rátki Menyhért végvári vitézei ismét betörtek a koppányi szandzsákba, hogy beszedjék az elmaradt adót. Hatalmas pusztítást vittek végbe a környéken.

1607-ben Tothy Lengyel János foglalta el Ácsot.

A betöréseket leszámítva azt lehet mondani, hogy a török uralom 1601-1664 között viszonylagos nyugalmat hozott a somogyi lakosság számára, miközben az ország más részein dúlt a harc. Mégis, a falvak lakóinak azon túl, hogy javaiktól gyakorlatilag megfosztották őket, sokszor a puszta életükért is aggódniuk kellett. 

Kétségtelenül a török lett a környék ura, de nézzük meg, hogy milyen ura! 

Az oszmán közigazgatás legnagyobb területi egysége a vilajet (vagy pasalik), az un. főtartomány volt. Élén a beglerbég (pasa) állt, rangját a két lófarkkal (tug) díszített zászló jelezte. A vilajetek több szandzsákból álltak, vezetőjük a szandzsákbég volt, rangjelzése egy tug. Ők, mint az igényes szultáni palotaiskolát végzett személyek, megfelelő katonai és közigazgatási képzettséggel rendelkeztek. Az igazgatási területükön teljhatalmuk volt. A szandzsákok kisebb közigazgatási (bírósági) egységekre oszlottak, ezek kb. járásnyi nagyságúak voltak, náhiének nevezték őket.

Hács a budai vilajet koppányi szandzsákjának karádi náhiéjéhez tartozott.

Az oszmán birodalom gazdasági életének alapja a mezőgazdaság volt. A föld jórészt állami tulajdonban volt, amit a pénzügy-igazgatás kezelt, s javadalombirtok formájában bocsájtotta főleg katonák és tisztviselők rendelkezésére. Ez volt az un. tímár-rendszer. Lényege, hogy birtokosainak csak haszonélvezete volt meghatározatlan ideig, a birtokot nem lehetett örökölni. Nagyságrend tekintetében a legnagyobb a hász-birtok volt százezer akcse jövedelemtől a milliós nagyságrendig. Főtisztek és magas állami tisztviselők (pasák, beglerbégek) kapták. A ziamet-birtok - húszezer és százezer akcse jövedelem között - magas rangú tisztek és tisztviselők (szandzsákbégek) javadalma volt. A tímár-birtokot - húszezer akcse jövedelem alatt - szpáhik és a velük azonos rangú tisztviselők kapták. A birtok használatáért általában háromezer akcse után egy fegyverest (dzselebi) kellett kiállítani a szultán szolgálatára.

Az adót erővel és könyörtelenül beszedték. A pasa, vagy a bég azonban szűkre szabta katonáinak ellátását, bizony sokszor előfordult, hogy nem kaptak zsoldot. De kegyesen megengedték nekik, hogy a környék lakosságán szedjék be a fizetségüket. Mindennapos volt a rablás, a sarc, az emberrablás.

Az elrabolt emberekért azután a társadalmi rangjától és férfi, női vagy gyermek mivoltától függő, hosszasan kialkudott váltságdíjat lehetett követelni, vagy egyszerűen el lehetett adni őket rabszolgának. A korabeli utakat rendszeresen rótták a rabszekerek. Mégis, jövedelmezőbb volt a váltságdíj beszedése. Rabságba esett főemberekért követelt váltságdíjak körülményeiről számos levél tanúskodik, de egyszerű falusi emberekkel szembeni követelésről nemigen maradtak fenn írások.  Illik Péter  történész a Batthyány-levéltárban bukkant két fenyegető levélre, amelyeket a Kanizsa várában szolgáló Mehmet bajlaktár(zászlótartó, alacsony rangú török tiszt) írt a környéken lakó Bükvicz Mihálynak és Ozvald Mihálynak. Történt, hogy Mehmet zászlótartó elrabolta Bükvicz Mihálynét és 100 tallér váltságdíjat követelt érte. (Viszonyításképpen : egy igásökör, vagy egy gyengébb ló ára 15 tallér körül volt.)  A férj fizetett ugyan, de 38 tallérral adós maradt. Mehmet elengedte az asszonyt, de cserébe kezest kért és kapott Ozvald Mihály személyében, aki a fiát adta biztosítékul. A 38 tallér csak nem akart megérkezni, ezért Mehmet a két levélben megfenyegette őket, hogy fizessenek, mert különben elpusztítja őket és a házaikat, valamint "az  janicsárnyak" eladja a fiút. Valószínűleg megoldódott a dolog, mert további irat nem maradt fenn az ügyben. A janicsárnak való eladás csak lélektani fenyegetés lehetett, ugyanis a török tisztek Magyarországon (a janicsár törvény szerint Belgrádtól északra) nem szedtek ún. devsirmét (gyermekadót), mert nem bíztak az itteni gyermekekből nevelt janicsárok hűségében. Itt inkább arról lehetett szó, hogy janicsárok kísérték a rabszállítmányt, ők vették meg és vitték a birodalom belsejébe a rabszolgának szánt embereket. Persze a szegény fiú akkor sem járt  jobban, ha egyszerűen csak rabszolgának adta el Mehmet.

1664 kora tavaszán Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány hadat indított a török erősségek, köztük Lak ellen. A vármegyét nem sikerült felszabadítani, a pusztítás azonban szörnyű volt a környéken, a falvakat felégették.

Az ácsi lakosságról ekkortól nem maradt feljegyzés, valószínűleg nagyon megfogyatkoztak, lehet, hogy kihalt a falu.

A település további története a "Hács a török hódoltság után." menüpontban olvasható.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 96
Tegnapi: 105
Heti: 426
Havi: 4 070
Össz.: 778 291

Látogatottság növelés
Oldal: Hács a középkorban és a török hódoltság alatt : Alchy, Alch
Hács története - © 2008 - 2017 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: niczky lászló - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »