Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

A mindennapok és szórakozás


Hácson egészen a ’70-es évek elejéig megőrizték a telepes elődök puritán, szorgalmas, takarékos tulajdonságait, nem egyszer túlzásba vitték ezen erények gyakorlását.

 

A „spórolás" néhány normatív parancsa a faluban:

 

A hasadon spórolj!

Volt olyan tehetős család, ahol a fukar szülő lelakatolta a zsírosbödönt, hogy a gyerekek és az unokák ne lopjanak éhségükben.

 

Munkaszezonhoz igazítva oszd be az élelmet! Tartson ki disznóvágástól disznóvágásig!

Hús csak ünnepnapokon került az asztalra. Kivételt csak a nagyobb munkák végeztével tettek .

 

 Takarékoskodj a világítóeszközökkel!

Korán feküdtek, korán keltek.

 

Öltözködésed legyen költségkímélő!

Amit lehetett, azt saját maguk állították elő, működtek a szövőszékek (pl.:Kriska Sándorné, Mariska néni szép szőtteseket és tartós lenvásznakat csinált).

A ruhaneműt és a lábbelit előbb ünneplőként, aztán napi viseletként, majd munkaruhaként igyekeztek teljesen elhasználni.


Érjed be kisebb igényű, de olcsóbb szórakozással! A virtus mindig pénzbe kerül!

A rendszeres kocsmába járás szégyennek számított a faluban. (Asszonyok és lányok nem mentek be a kocsmába, csak bál és egyéb rendezvények alkalmával. Ha megkínálta őket valamilyen alkalomból a férjük vagy az udvarlójuk, kivitték nekik a kért italt.) Ugyanakkor a kocsmák a falu információs központjaként is funkcionáltak, ha valaki valamit meg akart tudni, annak legegyszerűbb módja a kocsmába menetel volt.

Az ötvenes évek végéig két italbolt is volt a faluban, Hácson a Goldschmidt féle (egy időben Ritzeld féle) kocsma és Putendán  Schiszlerék „Fekete Macska” kocsmája. Ezeken kívül a negyvenes évek végén rövid ideig működött a Huter-féle, azt megelőzően pedig a Mercz-féle kocsma Alsóhácson. Az 1980-as években Szentes János üzemeltetett kocsmát Putendán.

Kocsmába menet előtt otthon megitták a szükséges adagot a sajátjukból, hogy ott már csak egy-két pohárra kelljen költeni. Évekig beszéltek egy-egy dzsentri allűr-szerű nagy mulatságról.

Virtuskodás nemigen volt, legfeljebb a legények kakaskodtak egy-egy lány miatt.

Verekedés azért elő-elő fordult a kocsmában. Volt a haragban lévő gazdák között komoly affér és volt az egyébként baráti viszonyban állók közötti nézeteltérés nem különösebben véres elrendezése.

 A virtus az ügyvéd és a bíróság költsége miatt nagyon drága lett volna.

A szórakozás elfogadottabb terepe volt a tollfosztás, a káposztaszelés, a pinceszer és a bál.


apu_pinceszeren_1950.10.23._klotz_tata_pince.jpg

Pinceszeren az újonnan épült Klotz pincénél. Elöl balról-jobbra : Geiszt Ernő, Klotz Zoltán, Kubik György, Fogel Lajos. Leghátul középen Mohácsi Béla.


Húshagyókor csak az asszonyok mulattak, ebbe az „embereknek”(férfiaknak) csak annyi beleszólásuk volt, hogy a pincéket és az édes bort előkészítették. Azután ki se mehettek a szőlőhegybe.


Disznóvágáskor is nyílt alkalom a szórakozásra.

A disznótor alatt (vacsorakor) szokásban volt „nyársat dugni”. Ez annyit tett, hogy egy kihegyezett botra  - nyársra -  felszereltek egy versszerű írást tartalmazó papirost és úgy tették a kilincsre, vagy az ajtó elé, hogy a gazda lehetőleg vegye észre, de ne tudja megállapítani, hogy ki tette oda.

Az iromány a gazdáról és a böllérről igen szabad szájúan nyilatkozott, pikáns volt, sokszor a trágárság határát súrolta.

A nyársdugók – legtöbbször siheder legények – azután lesték, hogy kijön-e a gazda. Persze, hogy kijött, mert azért nem felejtették el az ablakot is megkocogtatni és számítottak is rájuk. A jutalom a nyársra kötött kóstoló volt (kolbász, hurka).

Ha rajtakapták a legényeket, akkor bevitték őket a vacsorára, megetették és legtöbbször a részegségig kellett inniuk. A háziak aztán jót mulattak rajtuk.


A legények és lányok találtak maguknak szórakozási lehetőséget bőven.

A bálok ünnepekhez kötődtek, belépti díj megfizetésével működtek. 

A lányok számára természetesen ingyenes volt a belépés.

A baj az volt, hogy legtöbbször az anyjuk is elkísérte őket. Ha mégsem, akkor is volt felügyelet. A lányos anyák összebeszéltek, és egyikük biztos, hogy egészen hajnalig képes volt ott ülni.

A világ minden kincséért sem voltak hajlandók táncolni, mert pontosan tudták, hogy a legények előre megbeszélt sorrendben kérik fel őket azért, hogy fáradjanak el és  menjenek haza.

A terem bérletét, a díszítés költségét és a zenekar díját ki kellett fizetni.

Bált rendeztek a fiatalok szilveszterkor, újév napján, néha másnapján is.

Húshagyókor farsangi batyusbál volt, amikor is  mindenki vitte magával az ételt és az italt, egymást kínálgatták a családok.

Régebben tükrös batyusbált tartottak, ami azt jelentette, hogy minden család elhozta a nagy tükröt otthonról és a kocsma falára tették. Éjfél körül, vezényszóra a családfő egy keringőt lejtett a tükörrel. A Goldschmidt kocsma erre  felkészült, öt-hat tükröt tartottak külön erre a célra.

Március 15-én nemzeti vacsora és bál volt a Goldschmidt kocsmában, majd a kultúrházban.

A húsvét ugyancsak kitűnő alkalom volt bál rendezésére.

Szent Istvánkor az aratás befejezését, az új kenyeret  ünnepelték bállal.

Ősszel a szüreti felvonulás és bál nem maradhatott el.

Búcsúkor és másnapján volt a legnagyobb bál, itt szórakozott a környék falvainak ifjúsága.

Karácsony másnapján ugyancsak bált tartottak.

Ha sok volt a vidéki vendég, a hácsiak a háttérbe húzódtak, engedték azokat szórakozni.

A jó bevételből aztán futotta a saját maguknak szervezett másnapi bálra.

A negyvenes évek végéig a bálokon a családi részvétel volt inkább jellemző, azok visszafogottabbak, komolyabbak voltak.

Az ötvenes évektől a fiatalságé volt a bál, a legények szervezték - Klotz Zoltán, Mohácsi Béla, Geiszt Ernő, Rauch József, Kubik György, Fogel Lajos és Ernő, Pintra Pál, Ritzeld Rezső, Bíró Géza, Klotz Kálmán, Klotz Endre, Jancsikics János és még sokan mások - az ifjúság mulatott rajta, természetesen felügyelettel.

Volt idő, amikor két zenekar is volt a faluban. Az egyik Putendán, a másik Hácson. A putendaiak (Geiszt Gyula prímás, Igali Ferenc brácsás, Riba Vendel bőgős, Tuli János cimbalmos) jobban tudtak „fújni”(rézfuvósok kísérték a menyasszonyt és a vőlegényt a templomba), a hácsiaknak (Pék István prímás, Koch János brácsás, Éllő József, később Hajnal Ferenc nagybőgős, Scheib Ernő cimbalmos) a cigányzene ment jobban.


istvan_4._scheib_erno_5._koch_janos_6._pek_janos_primas_7._ello_jozsef..jpg

A régi zenekar. Balról a második a gordonkával Pék István, a negyedik Scheib Ernő cimbalmos, ötödik Koch János brácsás, hatodik Pék János prímás, hetedik Élő József bőgős.


scheib_erno_hajnal_ferenc_pek_istvan_koch_janos_pek_miklos.jpg

A későbbi hácsi zenekar. Balról.jobbra: Scheib Ernő cimbalmos, Hajnal Ferenc bőgős, Pék István másodhegedűs, Koch János brácsás, Pék Miklós prímás.


Házaknál is összejöhettek a fiatalok, de csak a szülők tudtával.

A mulatsághoz az is elég volt, ha Schöffer Laci magával hozta a harmónikáját és mindjárt lett olyan tánc az udvaron, hogy az operabálban sem lehetett volna különb.


scheffer_laszlo_es_harmonikaja_hazuk_udvaran_hacson.jpg

Schöffer László a harmónikájával a hácsi ház udvarán.



Egészen égbekiáltó gazságokat vittek néha véghez a fiatalokból álló kompániák.

Egyszer például egy szombat délután  Schäfer Henrik (Heni bácsi) bejárati kiskapuját tették fel az árokparton álló hatalmas diófája legtetejébe. Amikor meglátta ezt az öreg, jól összeszidta az ismeretlen, bár sejthető személyazonosságú elkövetőket, akik elbújva hallgatták és jól kinevették. Amikor este lett, lehozták a kiskaput és visszatámasztották a helyére, de nem tették vissza a zsanérjaira. Zajt csaptak, hogy Heni bácsi kijöjjön és körülnézzen. Úgy is lett. Amikor ki akart menni Heni bácsi az utcára, átesett a saját kiskapuján. Ezen aztán pláne nagyot kellett nevetni. Persze Heni bácsi nem nevetett, hanem olyanokat mondott, amiket később nem szívesen ismételt volna el.

Télen a szánkózás volt divatban a Csapáson, a Mohácsi dombon és a  fakutyázás a halastón vagy a hácsi réten. Nagy hidegben a halastóra nemcsak a fakutyázás miatt mentek a falusiak, hanem a községi jégverem jégtáblákkal való megtöltését is ilyenkor intézték, ami önmagában is jó szórakozás volt.

Egészen nyár végéig volt jég, amire a kocsmán kívül a lakodalmas házaknak is szüksége volt az előkészületek több napja alatt.

Szüretkor felvonulást és bált tartottak. A felvonulók az egész falut bejárták a szüreti bíró és bíróné mögött lovas kocsikon, a legények lóháton. A menet végén haladt a cigányszekér, a leugráló „cigányok” mindenkit bekentek korommal. Klotz Endre (Bandi) emlékezetes alakítást nyújtott egy cigányasszony szerepében.

Időközönként megálltak és Buchenauer György puskájának durranása után versbe szedve elősorolták a falu és a falubeliek viselt dolgait, amiket a legények "gyűjtőmunkája" eredményeként Hernádi János írt meg. A puskát később Gyurka bácsi veje, Ritzeld Rezső sütögette el.


vonulas_1955._a_puska_ritzeld_rezso_kezeben_van._mellette_szabo_maria..jpeg

Szüreti felvonulás. A puskát Ritzeld Rezső tartja. Mellette Szabó Mariska.


Az egyik évben Pálvölgyi (Goldschmidt) Gyula meglátogatta a németországi rokonokat és hazajőve mesélte, hogy finom snapszot ivott náluk.

A szüreti felvonulás koszorús költője ezt az alábbi épületes módon adaptálta:

 

Pálvölgyi úr megérkezett Sváb országból,

Gömbölyödik a feje a sok pálinkától.


Schmidt János bácsit minden évben kidobolták. Egyik alkalommal például azért, mert hazajött a pajtavölgyi szőlejéből (kb 3 km) a pipájáért, pedig az végig a szája sarkában volt.


Idősebb Kubik Györgyöt azért dobolták ki, mert egy alkalommal nagyon felháborodott azon, hogy felesége korlátozni akarta a borfogyasztását. Az öreg mérgében egy egész vödör (kb.10 liter) bort hozott a pincéből és a libák elé öntötte azzal, hogy "Igyatok bibicáim!". A dologhoz az is hozzátartozik, hogy fejszével törte be a pinceajtót, mert asszonya eldugta a pincekulcsot.

Úgy is hívták a faluban egy jó darabig, hogy bibica Gyuri bácsi.

 

Szokás volt  Luca napján (december 13-án) a kottyolás, hácsiasan a kotyulás. Fiúgyerekek járták a falut egy-egy nyaláb, a fonott kerítésből kihúzott bottal. Betértek a gazdákhoz, köszöntést mondtak, egy botot ott hagytak.

Ezt a botot a karácsonyi asztal alá tették, hogy elűzze a gonoszt, ha a Jézuska a szintén a karácsonyi asztal alatt vetett szénaágyra találna feküdni.

Nagyapám minden alkalomkor felkészített. Kezembe adta a botokat és ismétlés gyanánt előmondta a rigmust:

„Kitty-kotty, kitty-kotty gelegonya kettő, az én tököm is kettő. Kettő a golója, harmadik a tolója!  A kendtek tiktyának annyi csibéje legyen, mint égen a csillag!” És így tovább.

A jutalom néhány fillér volt.


A termékenység és az utód-felnevelő képesség nagy érték volt a magas csecsemőhalandóság miatt. Még akkor is, ha sok családnál az egyke dívott.

Ha ezt egy kis malackodással ki lehetett egészíteni, az nem volt ellenére a falusiaknak, megtették.

Ezernyi vicces, pikáns történet, szófordulat forgott közszájon. Az új asszonyokkal például így viccelődtek: "Juliska, tudom ám mi volt tegnap a legtöbbször a lábad között!

Szegény Juliska irult-pirult, de azért megkérdezte: Na, mi? 

Hát a küszöb!"

 

Ne támogass érdemtelent, legfeljebb egy darab kenyérrel!

Koldusok, kéregetők általában sátoros ünnepekkor járták a falut, főleg búcsúkor.

A búcsú november 19-e körül volt, a szerint hirdette ki a pap, hogy melyik vasárnaphoz volt közelebb az Erzsébet nap.

A hácsiak a templom védőszentjét is úgy választották meg, hogy annak ünnepe a „dologidőn” kívülre, késő őszre essen.

Búcsú napján szekérrel és gyalog összejött a rokonság, sokan több napig is maradtak. Ezen a napon nem spórolt senki, jót ettek-ittak és mulattak a betérő vándorhegedűs nótáira.

 

Kicsiben is fontold meg minden pénzköltésedet!

Pénz nem is igen akadt. Ha valamire szüksége volt valamelyik családtagnak, azt előre betervezték és „kiárulták”, azaz piacra vittek különböző terményeket és az azért kapott pénzből szerezték be a szükséges iparcikket.

 

Pedig sokat dolgoztak. Hajnalban keltek, megetették az állatokat, kifejték a teheneket, elvitték a csarnokba a tejet. A  reggel  már a határban találta a gazdát és családjának tagjait, végezték az éppen aktuális munkát. Sokan vállaltak napszámot, részes aratást.

Kemény munka volt a tűző napon, forróságban az aratás. Csépléskor ugyancsak helyt kellett állni, volt aki „etette” a gépet ( a kévéket adagolta a cséplőgépnek – ahogy Hácson hívták: a masinának), más a polyvalyukban állt, volt szalmaelszedő és zsákoló is, aki a kicsépelt gabonát rakta zsákokban a szekérre.

A szalmakazal megrakása külön tudomány volt.

A nehéz munkával megkeresett pénzt élére rakták a legtöbb családban, hogy aztán még egy darab földet vehessenek. A jómód és a megbecsülés alapja a faluban a földbirtok volt.

 






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 282
Tegnapi: 160
Heti: 1 391
Havi: 5 102
Össz.: 766 642

Látogatottság növelés
Oldal: A mindennapok és szórakozás
Hács története - © 2008 - 2017 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: konyári csalàd - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »