Kivándorlás 1860-1914

A XIX. század hatvanas éveitől 1914-ig a Dél-Dunántúlon két nagy kivándorlási hullám volt.

Az első 1860-tól Horvát-Szlavónországba irányult.

A horvát kormány és a zágrábi püspökség olcsón adott el földterületeket bevándorlók részére azzal a céllal, hogy a népességet, így a munkaerő nagyságát növeljék, valamint a műveletlen vagy rossz hatásfokkal művelt földterületek arányát csökkentsék.

Hácsról ilyen irányba senki sem vándorolt ki, (a környéken Gyugyról települt át egy napszámos család, Györökből pedig két iparos család). Ennek a valószínű oka az volt, hogy a Horvát-Szlavónországba történő kivándorlás, a földterület megvásárlása a családdal együtt való végleges elköltözést jelentette volna. Magának a földnek a megvásárlásához pedig pénz kellett, ami a kivándorlásra egyébként hajlandó népességnek általában nem állt rendelkezésére, a megtérülése is hosszadalmas volt.

Ezzel ellentétben a másik, Magyarországon 1893-tól tapasztalható, egyre erősödő (csúcspontja 1907) és a magyar állam által 1907-ig kifejezetten támogatott, az Amerikai Egyesült Államokba irányuló kivándorlás kilátása az volt, hogy a kinti munkával megkeresett pénzen itthon tud majd birtokot vásárolni a kivándorló.

Ennek is tetemes költségei voltak.

Az útlevél kiváltása és az út költsége körülbelül 150 Koronára rúgott, ezen felül az USA-ba érkezéskor fel kellett mutatni 20 dollárnyi (60 K) összeget.

A kezdeti kiadásokra is gondolni kellett, így egy kivándorló 400-1000 Korona készpénzt vitt magával.

A legtöbben nem rendelkeztek ekkora összeggel, kölcsönt vettek fel a családtól, rokonoktól, tehetős falubéliektől, amit aztán a későbbi keresetükből kamatostul visszafizettek.

Akinek nem volt megfelelő nagyságú, az itthon maradt család megélhetésére, a katonai szolgálat alóli kibúvás megakadályozására biztosítékul szolgáló  ingó és ingatlan vagyona, annak jótállót kellett keresnie. Ez lehetett rokon, de idegen is és általában ára volt.

Egy sajátos üzletág alakult ki erre a célra, a befektetések azonban gyorsan megtérültek.

Az Egyesült Államokba való érkezéskor meg kellett adni a befogadó nevét és címét.

A hácsiak közül a legtöbben Wagner Ádám (Steelton, Box 257., Pennsylvania) címét adták meg. (Ő a Zeelandon 1905.02.05.-én Antwerpenből érkezett New Yorkba, 22 évesen. Magyarországi lakhelyének Lengyeltótit jelölte meg.)

Több hácsit fogadott be a szintén Hácsról kivándorolt Reichert Konrád (1910-ben emigrált, USA-béli címe : Steelton, Box 208.,Pa), Molnár László (1909-ben emigrált, kinti címe: Milwaukee, Wisconsin) és Pfeiffer Mihály (1903-ban emigrált, amerikai címe : Benwood, Box 392., Wirginia).

Elindultak tehát erre a bizonytalan, veszélyekkel teli és mégis reményt, a nyomorúságból és a kilátástalanságból kilábalást igérő útra a hácsiak közül hatvannál is többen.

Név szerint :

Pfeiffer Mihály  1903. 12.23-án érkezett New York-ba 32 évesen Hamburgból a Blücher korvett fedélzetén.

Lang Ádám 1905. 02. 28-án érkezett Antwerpenből a Kroonland fedélzetén 17 évesen.

Barna Mihály 1905.06.04-én érkezett Fiuméből a Pannonián 35 évesen.

Loósz Henrik ugyanezzel a hajóval érkezett 25 évesen.

Pfeiffer Konrád 1905. 05.16-án érkezett Ellis Islandra 17 évesen a Finland fedélzetén Antwerpenből.

Reichert Pál  1906. 11. 13-án érkezett Antwerpenből a Red Star Line Kroonland nevű hajóján, 35 évesen.

Molnár Márton 25 évesen és felesége Krepp Mária 19 évesen ugyanezzel a hajóval érkeztek.

Schäffer Ádám 1907.01.05-én érkezett Fiuméből az Ultonián, 24 évesen.

Stikel József 1907.01.10-én érkezett Fiuméből a Carpathián, 32 évesen.

Barbély István 1907.04.03-án érkezett Fiuméből a Slavonián 40 évesen.

Kirner József  (Jozsef  Kurner) 1907. 06.14-én érkezett a Pannónián Fiuméből, 40 évesen.

Bíró János 29 évesen szintén ezzel a hajóval érkezett.

Gál György is ezzel a hajóval érkezett 25 évesen.

Scheib Katalin 45 évesen a gyermekeivel - Scheib Éva 15 éves, Scheib Erzsébet 11 éves és Scheib Henrik 8 éves  - 1909. 02. 02-án érkezett Triesztből a Martha Washington fedélzetén.

Molnár László 26 évesen 1909. 05.17-én érkezett Ellis Islandra Triesztből a Martha Washington fedélzetén.

Molnár Mártonné Krepp Mária 22 évesen 1910.01.26-án Fiuméből a Saxonián érkezett vissza Ellis Island-re a férjéhez, Molnár Mártonhoz. 1907-ben Amerikában született gyermeküket, Jánost 1908-ban  hazavitte Hácsra és most visszatért az Államokba. 1913-ban férjével együtt végleg hazatértek.

Reichert Konrád 1910. 03. 15-én érkezett Antwerpenből a Red Star Zeeland vevű hajóján, 24 évesen.

Reichert György  vele együtt érkezett a 18 évesen.

Reichert Julianna Reichert Konrád 22 éves felesége 1910. 04.22-én érkezett ki hozzá Fiuméből az Ultonia gőzösön.

Schäffer Boldizsár is ezzel a hajóval érkezett, 30 évesen.

ifj. Schäffer Henrik földműves-napszámos, 1910.07.29-én Fiuméből érkezett a Carpathián Amerikába 33 évesen.

Märcz János 1910. 08. 16-án 32 évesen Fiuméből  érkezett Ellis Island-re családostul -  30 éves felesége, Fűzfa Mária, 6 éves Antal  és öt éves János fia kíséretében -  a Cunard Line Társaság Carpathia nevű hajójának fedélzetén.

1910 november 16-án  19 hácsi illetőségű  bevándorló érkezett  a  Red Star Line Társaság Finland nevű hajójának  fedélzetén utazó  955 utassal együtt  Antwerpen-ből  New York-ba, a bevándorló szigetre, Ellis Island-re.

Gál János (Gal,Janos)   35 éves

Gertner Henrik (Gartner, Heinrich 35 éves

Gertner Henrikné  ... Karola 34 éves

Gertner Annamária 10 éves 

Gertner Henrik 7 éves

Jakab József (Jacob,Josef)  17 éves

Klotz Konrád (Kloz,Konrad)  38 éves

Klotz Konrádné Link Karolina (Klozin,Karoline)  24 éves

Krepp János (Krep,Janos) 24 éves

Kirner József (Kurner,Josef) 43 éves, ő hazalátogatott és most visszatért Amerikába,  1907-ben emigrált.

Kirner Józsefné  ... Margit (Kurner,Margarita) 39 éves

Kubik György (Kubik,Gyorgy) 25 éves

Reichert János (Reichert,Johann) 41 éves

Ritzeld Konrád (Ritzeld,Conrat) 24 éves

Ritzeld Mária (Ritzeld,Maria) 1év 4 hónapos

Ritzeld Konrádné Mosberger Mária ( Ritzeld,Maria)  21 éves

Schneiker János (Schnriker,Johann) 23 éves

Stinner Henrik (Stinner,Heinrich) 34 éves

Stinner Margit (Stinner,Margaretha) 21 éves

Scheib János 33 évesen 1911. 03. 08.-án ékezett a családjával New Yorkba Antwerpenből a Finland fedélzetén.

Felesége Mosberger Erzsébet  25 évesen  és gyermekei Karolin  6,5 éves, János  3,5 éves, Kálmán  1,5 éves kísérték.

Amerikában még 14 gyermekük született.

Befogadójuknak az 1910-ben emigrált Stinner Henriket (Heinrich Stinner) adták meg egy Steelton- i (PA) címen.

Pekli Antal 33 évesen és felesége Papp Mária 28 évesen ugyanezzel a hajóval érkeztek.

Molnár József 1911.03.28-án a Vaderland fedélzetén érkezett New Yorkba 25 évesen Antwerpenből.

Reichart János 1911.03.01-én érkezett Antwerpenből a Vaderlandon, 35 évesen.

Reichert Ferenc 28 évesen 1911.05.25-én érkezett Amerikába aPannonián Fiuméből.

Goldschmidt György (Georg) 1911.05.31-én Antwerpenből érkezett a Finlandia fedélzetén, 37 évesen.

Pfeiffer Mihály  1913. 07.08-án Brémából érkezett ki Amerikába a Norddeutscher Lloyd Társaság Kaiser Wilhelm der Grosse hajójának fedélzetén, 42 évesen. Hazalátogatott és most visszatért Amerikába, 1903-ban emigrált.

Lang Erzsébet ugyanezzel a hajóval érkezett Long Island-re, 17 évesen.

Reichert János 17 éves fiatalember 1923.10.04-én vándorolt ki Amerikába a Homeric fedélzetén a franciaországi Cherbourg-ból az édesapjához, Reichert Ferenchez.

Kovaly (Kovács ?, Kevély ?) József  Kishácsot jelölte meg származási helyének. 1911.11.24-én Brémából érkezett New York-ba a Friedrich der Grosse fedélzetén. 18 éves volt.

Béndekról négyen vándoroltak ki az Ellis Island-i nyilvántartás szerint :

Felber György 1893.05.03-án érkezett Antwerpenből a Noordlandon, 25 évesen.

Fuchs Mihály is ezzel a hajóval érkezett, 25 évesen.

Felber János 1905.05.09-én érkezett Hamburgból a Pretoria fedélzetén, 34 évesen.

Seres Sándor 1906.07.09-én érkezett Fiuméből a Pannonián, 27 évesen.

Többségük még az I. világháború előtt hazatért. A kint félretett pénzen földet vettek és gazdálkodni kezdtek. Olyan is volt a fiatalok között, aki megnősülni jött haza és vissza szeretett volna még egy időre menni, a háború kitörése miatt azonban nem mehetett.

Közülük  Bíró János, Gál János, Mercz János, Molnár Márton, Pekli Antal, Reichert Konrád, Schäfer Boldizsár, Schäffer Henrik és Schneiker János hősi halált haltak a háborúban.

Néhányan az USA-ban maradtak és ott alapítottak családot és teremtettek egzisztenciát maguknak.

Az itthon maradt leszármazottak elbeszélése szerint így tett Schäffer János, Wagner Gyula, Scheib János és családja, valamint a Kanadába kivándorolt Walter Ádám és kishácsi felesége Krizbacher Anna .

Mi vitte rá a falu lakosságának majd egytizedét erre a kétségtelenül radikális lépésre?

Az első és legfontosabb ok a birtokszerzés volt. Az előző fejezetekben tárgyalt körülmények folytán a korabeli birtokrendszer egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a parasztember a saját lábára álljon és a családjának megfelelő, a mai falusi viszonyokhoz képest egyébként nem túl magas színvonalú életet biztosítson.

A másik ok, hogy birtoka nem, vagy kevés lévén, kénytelen volt napszámosként dolgozni. Az ebből a nehéz munkából származó jövedelme nemhogy a földvásárlást nem tette lehetővé, de a szegénység szintjére kényszerítette őket. A nyomorúságból való kilábalásra semmilyen kilátásuk nem volt, életük bizonytalanná vált.

Harmadik ok, hogy az állam a földvásárlást nem támogatta. A bankok piaci alapon hiteleztek, a hitel drága volt, a törlesztés szinte biztosan csődbe vitte volna a gazdát.

Föld vásárlására a fent részletezett anyagi helyzetük miatt máshonnan sem kaphattak kölcsönt.

Negyedik, hogy a falu népessége az 1880-as évektől jelentősen megnőtt, azonban az őket eltartó terület nagysága és annak művelése maradt az évtizedekkel azelőtti szinten.

Akinek volt rá ereje, vidéken vállalt munkát, ami hetekre, hónapokra elszólította a falutól, a családtól.

Ehhez képest Amerika már nem jelentett akkora változást, amit ne lett volna érdemes megpróbálni.

Természetesen a kalandvágy, a "szerencsét próbálok" és a "majd megmutatom én" attitűd is szerepet játszott, legalábbis a fiatalabbak döntésében.

Erős volt a propaganda is.

1907-ig a kormány kifejezetten támogatta a kivándorlást.

1896-ban koncessziót adott az angol Cunard Line hajótársaságnak - amit a magyar utasok csak Gúnár Linának hívtak - arra, hogy Fiuméből szállítson el az évi  száz - százötvenezer utast.

A tetemes haszonból részesedett a magyar állam is.

A hajótársaság vigécei (ügynökei, a német Wie geht's? = Hogy vagy? kifejezésből) járták a falvakat.

Hácson is komoly propagandamunkát fejtettek ki. Kitöltötték a szükséges nyomtatványokat, előre megvették a vonatjegyet, hasznos tanácsokat adtak az itthoni ügyintézés menetével, az úttal és a kinti dolgokkal kapcsolatosan.

A beszervezett utasok után természetesen fejpénzt kaptak.

1907-ben a fiumei koncesszió lejárt, ezután már több nagy hajótársaság is szállíthatta az új világba tartó utasokat. Más kikötőkből addig is sokféle társasággal utaztak.

Annak ellenére, hogy a kormány az 1904 óta tapasztalható tömeges kivándorlás miatt már nem támogatta a migrációt, az ügynökök száma egyre több lett.

Az első kivándorlók leveleiből, méginkább a hazaküldött pénzesutalványaiból látszott, hogy megéri vállalni a gyötrelmes utat.

Vállalták is.

Oldal: Kivándorlás 1860-1914
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat