Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

Pekli család

Kishácsi család, 1867-ben telepítették őket Nagyhácsra.

Pekli József  Kishácson lakott a családjával, ott is hunyt el. Sírját az időközben Nagyhácsra költöztetett családja egészen a második világháború utánig gondozta.

   Fia, Pekli József és családja költözött Nagyhácsra 1867-ben. Alsóhácson kaptak telket, ott

   építkeztek. 1947-ben a dédunokája, Pekli Lajos adta el a házat Nyári Lajosnak.

   Felesége ..., gyermekei Antal, Imre, Teréz, Rozália.


         Pekli Antal (1877-1916), földműves, napszámos.

         Felesége Papp Mária (1882-1960), gyermekük János.

         Antal és Mária kivándoroltak Amerikába. 1911.03.08.-án Antwerpenből érkeztek New 

         Yorkba a Finland fedélzetén. Gyermeküket a szülőkre és Imrére bízták.

         Bár Mária nem akarta, 1914 májusában hazatértek, hat hold földet és házat vásároltak a szülői

         ház mellett.

         Két hónap múlva Antal megkapta a katonai behívóját.

         Erdélyben, az 1916-os román betöréskor kegyetlen körülmények között halt hősi halált.

         Hősies küzdelmük ellenére a románok beszorították őket egy tóba, az egész szakasz ott lelte

         halálát.

         Harcuk nem volt hiábavaló, a románokat akkor sikerült kiűzni Erdélyből, az ellentámadás

         során az osztrák-magyar hadsereg még  Bukarestet is elfoglalta.

         Neve olvasható a katolikus templom emléktábláján.

         Árván maradt családja a háború alatt és után nagy szegénységben maradt.


              Pekli János (1903-1988).  Munkaképes koráig sokat nélkülözött özvegy édesanyjával

              és testvérével együtt. A hat hold föld megművelésére nem volt erejük, bár sokat dolgoztak

              ők is, mégis nagybátyja, Pekli Imre művelte a földet és két család eltartására nem volt elég.

              Napszámot, részes aratást vállaltak. Volt rá példa, hogy a gárdonyi  Jankovich gróf

              könyöradományára, a betakarításkor elhullott termény összegyűjtésére szorultak.

              Később már a családi hat holdon gazdálkodott, felesége is hozott öt holdat a házasságba,

              így hácsi viszonylatban nagygazda lett. A harmincas években náluk nyitott tejbegyűjtőt a

              tejipari  vállalat. Eleinte ő vette át a tejet és el is szállította lovas szekérrel Gamásra.

              Később már  csak a szállítást vállalta, hiszen  a birtokot is művelni kellett.

              A tejátvevő Klotz János lett.

          1959-ben belépett a tsz-be, gyalogmunkás, majd tehenész volt a tsz-majorban.

              Felesége a gamási Pektor Mária (1906-1937), gyermekeik  János, Rózsa.

                   Pekli János (1926-1928), kisgyermek korában  elhunyt.

                         Pekli Rózsa (1928), férje az ordai Hamvai Gyula (1924-2008). 1948-ban, Hácson

                          esküdtek örök hűséget egymásnak. Futó Dezső esperes úr adta össze őket.

                          Gyermekeik:  Hamvai Árpád 1951, felesége Holocsi Ildikó.

                                                 Gyermekeik Réka, Kinga, Árpád Karsa.

                                                 Hamvai Gyöngyi (1956-2008).

            János 1938-ban újra nősült, második felesége a kisberényi Harangozó Julianna volt.

                Közös gyermekük nem született. Julianna a sajátjaként, szeretettel nevelte fel Rózsát.


           Pekli Imre, felesége ..., gyermekeik Imre, Lajos. A szülői házban laktak Alsóhácson.

                Pekli Imre a második világháborúban elesett. Felesége ..., gyermekük nem volt.

                Pekli Lajos, felesége Gál Mária, gyermekük Lajos.

                       Pekli Lajos, felesége ..., egy leánygyermekük született.


           Pekli Teréz, családja nem volt.


           Pekli Rozália, férje a putendai Csekk Márton, gyermekeik ...





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 308
Tegnapi: 160
Heti: 1 417
Havi: 5 128
Össz.: 766 668

Látogatottság növelés
Oldal: Pekli család
Hács története - © 2008 - 2017 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: konyári csalàd - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »