Gazdasági élet a II. világháború után

A II. világháború után a falu gazdasága ismét jelentősen átalakult.

A nagybirtokok megszűntek, a földosztással szinte mindenki birtokos lett, saját maga művelte a földjét. Sokaknak nem volt megfelelő eszköze és igavonó állata, ezért igénybe vették a korábban eszközökkel rendelkezők lehetőségeit, amiért terménnyel és munkával fizettek.

A módosabb gazdák közül 1947-től sokan szétosztották birtokukat a családban a már külön háztartásban élő gyerekek között, hogy ne nyilvánítsák őket kuláknak. Ezzel elmúlt a fejük fölül a hivatali packázás, a kiemelten magas beszolgáltatási kötelezettség, a sokszor havi rendszerességű padlás-söprés, a bebörtönöztetés és a Hortobágyra való kitelepítés réme.

Kuláknak hivatalosan nem nyilvánítottak senkit a faluban. A nagyobb földtulajdonosok közül Kanizsai Jánostól elvették a földjeit és Kára községbe helyezték tanítónak. 

Nagy Józseftől és Wanderer Imrétől a cséplőgépeiket - a megélhetésüket - vették el.

Ráadásul sokkal szigorúbb és nagyobb mértékű beszolgáltatási kötelezettséget róttak rájuk, mint más gazdákra, pedig azok is alig tudták teljesíteni a rájuk kiszabott kvótát.

Nagy gazdának szó szerint lesöpörték a padlását úgy, hogy sem a vetőmagot, sem a család szükségletét nem hagyták meg.

A falusiak megpróbáltak mindenféle furfanggal kibújni a beszolgáltatás alól. A falunak pedig - a vezetők személyes felelőssége mellett - be kellett adni egy bizonyos központilag előírt mennyiséget különböző javakból.

Ha valaki ki tudott bújni, akkor az ő részét másoktól hajtották be, ami a gazdák, az elöljáróság és a családok között  feszültséget okozott.

A begyűjtés jobb és konfliktusmentes végrehajtása érdekében időről időre idegeneket helyeztek a faluba a járástól. Így dolgozott Hácson például Winterstein Ede 1952-53-ban.

A falu Tanácsa megkapta minden évben, hogy miből mennyit kell beszednie és ez alapján a földbirtok nagysága szerint vetették ki a gazdák beszolgáltatási kötelezettségét.     

A terményekre szerződést kötöttek a gazdával és azt kellett a meghatározott területnagyságon termelnie, amiről a szerződés szólt és amiért a piaci ár töredékét kapták. Zsírt (az első hízó után 12 kg, a második után 16 kg, a harmadik után 22 kg),  tojást (előfordult, hogy az asszonyok kénytelenek voltak tojást vásárolni a begyüjtőben, hogy le tudják adni a kirótt mennyiséget), tejet (tehenenként 6 liter naponta) is előírtak. Minden család egy hízót vághatott egy évben. Külön engedélyt kellett kérni lakodalmak stb. esetén a vágásra. Természetesen voltak tiltott vágások, de azt úgy kellett intézni, hogy az állat ne sivalkodjon, senki se szerezhessen róla tudomást.

A bort nagyon megadóztatták, a gazdák igyekeztek eldugni a hordókat.

Aki mulasztott, azt megbüntették, ha pedig szándékos mulasztással gyanúsították meg, akár börtönbe is kerülhetett.

A hácsiak által beadott termény ünnepélyes átadásán 1953-ban. (Az ünnephez minden kellék megvan a lengyeltóti magtár előtt : lobogó zászlók, kirendelt gazdák, úttörő nyakkendős fiatalok, ünneplős öltözet, kiglancolt szekér . Egy valami hiányzik csak : a mosoly az arcokról.) A szekéren ülő felnőttek: Torkos Jenő, Kubik György, Jancsikics Margit.

Az első, 1948-as tsz szervezést Hács megúszta.

Az 1952-es és 1955-ös szervezéskor két termelőszövetkezeti csoport jött létre a faluban, egy Hácson (1955-57, Hács-Béndekpusztai "Petőfi" Tszcs, ú.n.kis tsz) és egy Gárdonyban - akkor még Gamáshoz tartozott - (1952-1957, Gamás-Gárdonypusztai "Béke Őre" Tszcs).

Sok nehézséggel, kevés eredménnyel működtek.

A termelőszövetkezeti csoportok szervezése a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének második - az első az állami gazdaságok kialakítása - lépése volt Magyarországon. Nem kellett az összes gazdának belépnie, hanem a földosztáskor földhöz jutott "újgazdák" számára szervezték elsősorban. Sokan valóban önként léptek be.(Úgy gondolom,  közülük többen nem tudtak mit kezdeni a kapott földdel.) Szervezeti felépítésük, állami irányításuk, finanszírozásuk is más volt, mint a későbbi 1959-61-ben létrehozott - a nagyüzemi átszervezést teljes mértékben megvalósító harmadik lépésnek mondható - termelőszövetkezeteknek.

1959-ben szervezték meg a hácsi "Béke" Termelőszövetkezetet, első elnöke Nagy Lajos gárdonyhegyi gazdálkodó volt.

 A sokszor erőszakos agitáció ellenére nem mindenki lépett be a tsz-be. Így tett pl. Lang Pál – meg is verték a tanácsházán -, Peitler Kálmán, Igali József, Krizbacher János gazdálkodó.

 Földjeiket tagosítás címén elvették és a falutól távol, pl. a Béndek alatti „Melegoldal”-ban adtak helyette rosszabb minőségű szántóföldet nekik.

A többi gazda kénytelen-kelletlen belépett.

Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Tagkönyv

Elképzelhető, hogy mit éreztek ezek az emberek, amikor a verejtékes munkájuk, a több évtizedes családi küzdelem, spórolás és nélkülözés árán megszerzett földjüket elvették tőlük.

A parasztembernek a lelke a föld, ha azt elveszik, semmi és senki marad önnön maga előtt.

Az agitátorok mondták ugyan, hogy a belépés önkéntes és a közös az övé is, de nem bízott bennük.

Józan paraszti eszét, a nyilvánvaló igazság felismerésének képességét elvitatták tőle. Gyermekeit inkább a városba küldte tanulni, dolgozni; ott biztosabb megélhetést adott az új rendszer.

A tsz nagy nehézségekkel küszködve gazdálkodott. Az első időkben még a beszolgáltatott állatokat sem tudták hol elhelyezni, azok a volt gazdáiknál maradtak, ott gondozták őket az állatgondozók és a volt tulajdonosok.

A tsz-tagok munkáját ún. munkaegységben számolták el és évente a zárszámadáskor állapították meg, hogy az hány forintot ér.

A tagok jövedelme nagyon csekély volt, bár természetbeni juttatásokat is kaptak (liszt, cukor, olaj, stb.).

Később a hatvanas évek közepén már fix összeget kapott a tagság, ami meg sem közelítette a városi fizetéseket. Kiegészítésként a tsz ún. háztáji földet adott, amelyen saját részre szabadon termelhettek.

Csak akkor járt háztáji, ha a tsz által kimért területeket (harmados- és nyolcados kukorica, mák, dohány, répa) megművelte a tsz tag.(Ezekből is járt rész - harmad, nyolcad, cukor, stb. -  a művelő családnak.)

A tsz-tag, a volt gazda, a termelőszövetkezetben megint csak sokat és kitartóan dolgozott a családjával együtt.

A viszonyok azonban megváltoztak, alkalmazottak lettek a saját földjükön.

Megváltozott a falu gazdasági, társadalmi, szociális, hitéleti és morális szempontból egyaránt.

 

A tsz-nek mégis működnie kellett, bár az ellenszenv nagymértékű volt. Vezetőik és irodai dolgozóik nem voltak népszerűek a faluban. Nagy Lajos tsz-elnöknek - 30 évvel ezelőtti saját elmondása szerint - megmutatták azt a fát, amire majd fel lesz akasztva.

Neki a saját édesapjával és testvérével, de a rokonsággal is meg kellett küzdenie, amiért elvállalta az elnökséget. Azt gondolom, felelősséggel gondolkozva nem tehetett mást, ha már így alakult.

Kisebb rossz volt helybeliként irányítani, mint ha idegent ültettek volna a falu nyakába.

Lajos bácsi az 1960-as évek elején Hácsra költözött Gárdonyhegyből, az Ember József féle házat vette meg. Az évek során emberségével, tisztességével és hozzáértésével újra kivívta a hácsiak becsülését.

Munkatársai a tsz irodán Császár István főagronómus, Varga Lajos főkönyvelő, Vogel Jenő pénztáros, Kubik György könyvelő voltak.

 

Előnyök is mutatkoztak. A hatvanas évek végére megszilárdulni látszott a tsz-rendszer. A tagok fix fizetést kaptak. Aki elérte a kort, nyugdíjat kapott. 

Már nem kellett „kiárulni”, ha valakinek télikabát kellett a családban. A gyerekek tanulása és továbbtanulása mind szélesebb körben vált lehetségessé és ingyenessé. Megjelentek a faluban a motorkerékpárok –  ifjabb Kirner Sándor, Fogel Ernő, Heizer Géza, Csapó Géza Danuviát,  Gyurákovics Lajos gárdonyi erdész pedig Pannóniát vett. Császár István főagronómus egy nagykerekű Wartburg gépkocsival járt.

 

1960-ban kapcsolták be a falut az elektromos hálózatba. Szinte minden házba bevezették a villanyt. A közvilágítást is azonnal kiépítették, kapcsolója a kultúrházban a mozis gépteremben volt. Eleinte a szomszéd Jancsikics Jánosné Zsiborács Mária, később a kisbírói feladatokat ellátó Bíró Jenő kapcsolta be és ki az utcai lámpákat.

 

A Lengyeltótiból Hácsra vezető aszfaltos utat 1966-ban adták át egy diadalkapus ünnepség keretében.

Az üdvözlő kapu

Az út átadása

Megindultak a menetrend szerinti autóbusz járatok. Először csak napi három, később már hat járat volt.

 

A hácsi termelőszövetkezetet 1969. január 1-én a lengyeltóti „Somogy Népe” Mgtsz-be olvasztották.

Innentől kezdve a tsz tagok egy része Lengyeltótiba járt dolgozni. A tsz már nem csak mezőgazdasági munkát tudott adni, hanem ipari üzemben is dolgoztak hácsiak. Az első, úgynevezett melléküzemág a műanyag fröccsöntő üzem volt, ahol borosüvegekre való kupakokat gyártottak.

Az ötvenes évek végétől kezdődően, de különösen a hatvanas-hetvenes években a falu ifjúságának nagy része felsőbb iskolákba iratkozott, azt elvégezve elköltözött, máshol kereste boldogulását.

A falu sem gazdasági, sem társadalmi-erkölcsi tekintetben nem tudta már az addig biztosnak hitt fundamentumot nyújtani.

A 70-es, nyolcvanas években komolyan felmerült, hogy mint szerepkör nélküli települést, a falut megszüntetik, a lakóit elköltözésre buzdították.

A hácsiak természetesen ellenálltak, összefogva óvodát, vízvezetéket, aszfaltos utakat építettek, így megőrizték a falu népesség megtartó képességét, a lakosság száma csak kismértékben csökkent.

 

A rendszerváltás újra fordulatot hozott, amelynek nyomán a falu újra fejlődhet.

A kárpótlással, vásárlással és bérlet útján kisebb-nagyobb földterülethez jutott vállalkozók beindították a falu gazdaságát és problémákkal küszködve ugyan, de működnek.

A falu határában intenzív mezőgazdasági művelés folyik, nagy gyümölcsöst telepítettek, a régi tsz-major helyén jól működő, egyre fejlődő borjúnevelő telep létesült.

Csökkent a ’90-es évek elejének katasztrofális mértékű munkanélkülisége.

A jó termőföldek és a vállalkozások eltarthatják a megfogyatkozott számú családokat.

Ismét két élelmiszer bolt működik a faluban.

A rendszerváltást követően iskolát építettek, de kényszerűen kihasználatlan maradt, ezért az épületet bérbe adták. Szőnyeg-készítő üzem működött benne a legutóbbi időkig. Most (2010. őszén) üresen áll.

Az óvodában magas színvonalú pedagógiai munka folyik.

Az anyakönyvek tanúsága szerint valamelyest nőtt a születések és a keresztelések száma.

Hácsot - joggal - újra éledő falunak tartják.

Oldal: Gazdasági élet a II. világháború után
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat