Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

Tóth család


Anyai dédszülők : Szentes Ferenc és Keszthelyi Teréz.

Anyai nagyszülők : Radics János (Tótgyugy, 1871-, Szülei Radics János, Horváth Katalin), felesége Szentes Anna (Látrány, 1875-1968).

Gyermekük Erzsébet.

Tóth József (Zalaszentbalázs, 1907 - 1943), édesanyja Gadácsi Anna). A második világháborúban hősi halált halt, a család nem tud róla semmit annak ellenére, hogy a HM-nél és a Vöröskeresztnél is keresték az adatait.

Felesége Radics Erzsébet (1913-1965), gyermekeik Anna és János.

1949. december 15.-én 600 négyszögöl gárdonyi házhely tulajdonjogát jegyezték be Tóth Józsefné javára a telekkönyvben, juttatás jogcímén. A telket a valóságban már 1945-ben megkapta és házat épített rajta a lebontott cselédházak anyagának felhasználásával. 1950-ben Hácsra költöztek, a Diófa utcában laktak.


                Tóth Anna


                      Tóth János (1942), első, második és harmadik osztályba Gárdonyban, Erőss Lénárt

                       elé járt, ez volt a gárdonyi iskola első osztálya. 1950-52-ig Torkos Jenőné, 

                       1952-56-ig pedig Huber Jánosné tanította.

toth_janos.jpg

Tóth János gyermekkorában sz Újutcai ház előtt.

1956-ban ipari tanulónak iratkozott.  Térképész katona, majd polgári alkalmazott lett. 1958-ban rendőrnek állt, a Belügyminisztériumnál a miniszterelnöki rezidencia gondnokaként tevékenykedett (Kormányőrség). 1990-ben nyugdíjba ment, de tovább dolgozott. 1996-ig a BM-nél, 1996-99 között pedig a Nap TV-nél volt gondnok. 1999-ben lett igazán nyugdíjas, Lengyeltótiba költözött a feleségével.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 141
Tegnapi: 138
Heti: 811
Havi: 4 522
Össz.: 766 062

Látogatottság növelés
Oldal: Tóth János és családja
Hács története - © 2008 - 2017 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: konyári csalàd - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »