Hács története

A világháborúk

Az első és második világháború harcaiban a hácsi katonák hősiesen küzdöttek. Az első világégésben 21, a másodikban 30 hácsi esett el.

Sokan kerültek hadifogságba.

Az elesetteknek emléket állító márványtáblák a katolikus és az evangélikus templom bejáratánál találhatóak.

Az első világháborúban elesett hácsi katonák :

Bierer János, Bíró János, Csurai József, Ember Gyula, Élő Sándor, Gaál János, Goldschmidt Gyula, Kiszter János, Krepp Ádám, März János, Mosberger György, Molnár Márton, Nagy György, Pekli Antal, Reichert Konrád, Schäffer Boldizsár, Schäffer Konrád, Schäfer Konrád, Schäfer Henrik, Schneiker János, Várdai Márton.

A második világháborúban elesett hácsiak :

Bierbauer Ferenc, Bíró Gyula, Élő István, Gaál László, Geiszt Ferenc, Geiszt István, Jancsikics Ferenc, Kiss János, Körmendi József, Krizbacher Gyula, Lang Bálint, Markovics József, Markovics László, Meireisz Gyula, Meireisz Imre, Molnár János, Mózer György, Nagy Lajos, Pék János, Pintér János, Schmidt Lajos, Schäffer Henrik, Schäffer Imre, Schöffer Imre, Simonfai Henrik, Scheib Géza, Szabó Gyula, Szabó Lajos, Szabó Lajos, Zsiborács Lajos.

Az első világháborús hadifoglyok 1918 végén, a második világháború hadifoglyai pedig 1946-47-ben, sőt többen csak 1949 nyarán térhettek haza.

Az I. világháború kitörésére senki sem számított a faluban.

A besorozott legények nagy hazafias lelkesedéssel rukkoltak be.

Az "amerikások" egy része önként hazajött, (volt aki éppen ekkor jött haza, hogy megnősüljön), másik része a jótállója miatt kénytelen volt hazajönni. Harmadik - kisebb - részük kint maradt, ezzel megmenekült a háború rémségeitől .

A jó kereset és ennek révén az itthoni birtokszerzés további lehetősége mindenesetre oda lett. A megszerzett földek a háborús konjunktúra miatt szép jövedelmet hoztak már a háború alatt is, de a kommün idejétől eltekintve a háború után is, egészen a húszas évek végéig.

A II. világháborúra való felkészülés jegyében 1938-ban Kisberény felől bevezették a telefont. Az egyetlen készülék a Goldschmidt kocsmában volt, ahol folyamatos ügyeletet adtak az erre kijelölt férfiak.

Magánbeszélgetés folytatásához külön engedély kellett.

A nehézségek 1942-től voltak érezhetőek, mert a férfilakosság nagy részét ebben az évben katonának hívták be.

A munkaerő megcsappant, a legtöbb családban az asszonyok és a nagyobb gyerekek lettek a családfenntartók. Gazdaságilag visszaesett a falu. Az otthon maradottak nem tudták ugyanazt produkálni, mint a családfők.

A háború alatt erős volt a nagynémet propaganda, azonban Hácson csak ketten írtak alá a Volksbund-nak, de nem tettek az érdekében semmit. Ezt mindenki tudta, ezért a háború után semmilyen hátrányos következmény nem érte Schäffer Bálintot és Schißler Józsefet.

Ez is oka volt annak, hogy Hácsról nem telepítettek ki senkit.

A háború végén, ahogy közeledtek a szovjet csapatok, a hatóságok a várható heves harcok miatt – be is következett Nikla-Boronka-Marcalinál –  1945. január 1.-én kitelepítették a falut, Hácson ezt menekülésnek mondták. Csak minden tizedik házban maradhatott a családfő (nemzetőr), aki aztán vigyázott a többi házra is. A falusiak Gamásra, Béndekre és Gárdonyhegybe menekültek, néha hazalátogathattak.

Béndeken például a Kacskovics kúria ebédlőjében szállásoltak el közel huszonöt putendai és hácsi családot, kifeszített lepedőkkel biztosítva a számukra egy kevés intimitást.

A többieket rokonok, ismerősök, de sokukat idegen családok fogadták be.

Hácson komolyabb harci cselekmény vagy bombatámadás nem történt.

A környékre hullottak ugyan bombák - például 1945. március 16-án egy bomba esett egy kertbe, fel is robbant - de komoly károkat nem okoztak.

Gárdonyhegyre két bomba is hullott és megölték a világító sztálingyertyákat néző, a nyolcadik hónapban lévő várandós Nagy Istvánné Kovács Annát, az ötéves kislányát, Annát és az oda menekülő hácsi Élő Máriát. A bombák súlyosan megsebesítették Kovács Anna édesanyját, Kovácsné Bíró Juliannát.

A környék nem volt hadászati célpont, a Balaton feletti légicsatákból hazafelé tartó szövetséges gépek azért dobták le bombáikat, hogy terhüktől megszabadulva gyorsabban tudjanak az üldöző magyar és német gépek elől támaszpontjaikra hazatérni.

A német csapatok és a szovjet csapatok is rekvirálási területként bántak a faluval. Az lovak közül sokat elvittek már a németek, az élelmiszert rejtegetni kellett.

Az oroszok erőszakoskodtak és elvitték, ami elvihető. Kubik Györgytől a saját szekerével és egy szem megmaradt lovával vitték el a legnagyobb hordó borát. A ló és a szekér nagy szerencsével később Nikláról, egy becsületes atyafi segítségével előkerült.

A nőket a menekülés alatt és után is bújtatni kellett, ez azonban több hácsi asszonynak nem sikerült és áldozatul estek a szovjet katonák erőszakoskodásának.

Bármennyire is vereség volt számunkra a háború vége, eljövetelével megkönnyebbültek a sokat szenvedett hácsi családok is.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat