Hács története

Betelepítés, alapszerződés

Hács-pusztát  az Inkey család  telepítette be 1828-ban.

 A  környék (Hács (Ács)-, Sudak-puszta) örökség révén  1819-ben került a birtokukba a tóti Lengyel családtól.

Pallini  Inkey Antal  (1776 -1831)  feleségének, taródházi Kis Teréziának volt az édesanyja Kis Ignáczné Lengyel Anna Krisztina.

Az Inkey család címere

Inkey Antalné Kis Terézia írta alá 1828. december 1.-én a szerződést a család nevében, másokkal, valószínűleg az intézővel és az ügyvéddel, valamint a szegődményesekkel együtt.

Hács első lakói valószínűleg a  Bierer, Czöben, Feller, Gärtner, Glaser (2 család), Heiser (2 család), Hofmann, Jacob, Just, Koch, Kohl, Kretzinger, Krep, Kritschmanitsch, Kubik, Lang, März, Pfeiffer, Reichard, Ritzelt, Schäfer, Scheib, Schneiker, Sierer, Stark, Wagner, Weil, Wilhelm családok voltak.

A szerződés két példányban készült, az egyik a földesúré volt, a másik pedig a szegődményeseké. A szegődményesek példányát az uradalom irodájában helyezték el.

Inkey Antal az aláírásával szentesítette a szerződést és garantálta, hogy a két példány egyezik.

Hács pusztát a termőföld feltárása és művelés alá vonása érdekében alapították. A török uralom alóli felszabadulás után még több mint száz évig nem volt elég népesség (munkaerő) az adott területen a mezőgazdasági termelés megindításához. A tolnai-baranyai németség viszont a XIX. század elejére számbelileg jelentősen megnövekedett. Munkaerő-felesleg keletkezett egyrészt a népesség létszámának növekedése, másrészt a mezőgazdasági termelés intenzívvé válása (a magukkal hozott tudás, a vetésforgó a XVIII. század végére teljes mértékben felváltotta a betelepülésük előtt általánosan alkalmazott nyomásos gazdálkodást) és a termelő eszközök technikai fejlődése miatt.

Jókor jött tehát Inkey Antal és más uraságok felhívása és toborzása.

A napóleoni háborúk utáni konjunktúra idején a földesúr rövid és hosszú távú érdeke a nagy területű erdők kiirtása, a terület intenzív mezőgazdasági művelés alá vétele és a telepesek szakértelmének hasznosítása, a szegődményeseké pedig a munkalehetőség, a kedvezmények köre és a saját földterület megszerzésének lehetősége volt.

Nagyhács egy majorsági zsellérfalu volt.

Majorsági zsellérfalu a 18. sz. végétől a földesúri pusztákon létrejött olyan település, melyet a földesúr azért létesített, hogy nincstelen zsellérekkel munkaerőt biztosítson magának.

A majorsági zsellérfalu lakói kollektív szegődményes szerződés (contractus) alapján házhelyet és néhány holdnyi földet kaptak.

Ezért kötelezték magukat, hogy egész éven át meghatározott bérért szükséges mennyiségű napszámot teljesítenek.

A majorsági zsellérfalu a vele egyébként sokban hasonló helyzetű cselédfalutól abban különbözött, hogy ez utóbbinak lakói nem saját házban laktak, s általában csak rövidebb ideig - egy évre - szegődtek el valamelyik majorságba.

Ilyen cselédfalu volt  Gárdonypuszta.

Miért éppen ide telepítette a szegődményeseit az uraság?

Az első ok az volt, hogy itt vezetett az egyik jelentős megyei út, a Boglár – Györök – Tótgyugy – Hács – Gárdony – Vámos – Edde – Füred – Kaposvár útvonalon. A korabeli útviszonyok eléggé siralmasak voltak az időjárás okozta nehéz járhatóság miatt, de a megyei besorolású utak gondozása szolgabírói feladat volt. Ez biztosította a megtermelt javak (gabona, bor, fa) könnyebb szállíthatóságát.

Második ok az volt, hogy az új falu szomszédságában már közel egy évszázada meglévő majorság – Hács puszta – természetes gazdasági központként működött az uradalom szervezetében.

Harmadszor pedig az itt lévő hatalmas mennyiségű fa a kitermelés után azonnal eladható termékként, ezáltal jelentős árbevételként, likviditási lehetőségként szolgált az egyébként súlyosan eladósodott uraság és a szegődményesek számára egyaránt.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Hácsra települő németség másodlagos betelepítésű volt („Tochtersiedlung”) és mind származását, mind vallási és kulturális jellemzőit illetően a legszorosabb kapcsolatban volt a tolnai-baranyai németség csoportjaival, különösen pedig a somogyi Vámos, Polány, Somodor, Szil, Mocsolád, Bonnya, Ecseny  Háccsal azonosan másodlagos telepítésű falvaival.

A Hácsra betelepülő családok Bonyhád, Czikó, Kesző, Kölesd, Mucsi, Nagyszékely, Bikács és Paks falvakból jöhettek új településükre.

Ez a másodlagos vándorlás pedig az ő körükben a XVIII. század második felében és a XIX. század első harmadában volt intenzív (II. József 1781-es türelmi rendeletével a protestáns gyülekezetek alapítása könnyebbé vált), és tartott a  XIX. század közepéig.

Hogy ezekbe a tolnai községekbe honnan jöttek, azt teljes bizonyossággal megállapítani már nem lehet (l.: Elődök menüpont). 

Harminc német zsellérrel kötött szegődményesi szerződést a földesúr aratási és cséplési munkákra. A 15 pontból és egy kiegészítésből álló szerződés a Hács-pusztán való letelepedésüket  részletekbe menően, pontosan szabályozta.

Minden családfő kapott 1  hold = cca 1000 négyszögöl telket házhelyre és kert céljára.

Mindenki kapott még 1 hold úrbéri földet „életfenntartásra”.

Minden telepes 1 hold erdőt kapott irtásra, amit aztán 6 évig használhatott, de ezt a  hat  év eltelte után vissza kellett adni az uradalomnak. Ekkor, ha az uraság úgy kívánta, megint kaptak egy holdat a hat év kedvezménnyel. A kitermelt fa a jobbágyokat illette.

Minden család tarthatott az urasági legelőn egy marhát, valamint két sertést makkoltathatott.

Mindenki kapott még a háza közelében 1 hold erdőt szőlő céljára, amit jó szőlővesszővel kellett beültetnie és be kellett tartania az uradalmi szőlészet előírásait. A termés 1/5-ét be kellett szolgáltatnia az uradalom pincészetének.

A 14. pontban az uradalom megengedte a méh tartást is, de minden ötödik rajt be kellett szolgáltatni az uraság részére.

1 hold terület a XIX. század elején általában egy igával egy nap alatt megszántható területet jelentett, így az művelési áganként (szántó, kaszáló, szőlő, jelen esetben irtás) igen különböző nagyságú volt. Hács-pusztán  1000 négyszögölet tett ki.

A mai telekméret ennek nagyjából meg is felel.

A szegődményesek az évi 36 nap ingyenes szolgálat (robot) alól 3 évre mentesítést kaptak .

Meghatározták a szegődménybér összegét (naponkint 10 ill. 8 krajczár, vagy beváltási jegyben 25 ill. 20 krajczár a férfi munkásnak évszaktól függően) és a lakásokkal való rendelkezés módját is.

Az uraság biztosította szegődményeseit, hogy a szerződésben vállaltakon felül más kötelezettségekkel nem engedi őket megterhelni.

A szerződés tartalmazta (11. pont), hogy hol és hogyan építhetnek a munkások, erre az uradalom pontos tervet adott.

„ A lakásokat az uradalmi tervek  szerint kell építeni éspedig az utcában egy sorban úgy, hogy a ház mögött legyen a házi kert és ezek mögött a szőlők.”

Először az utca (a mai Fő utca) keleti, a domboldal felé eső oldalát építették be, ez még 1857-ben is így volt.

Nagy Háts 1857-es térképe.

Az iránytű a Csapáson van. Látszik a még csak a keleti oldalán beépített utca, a duktusokkal felosztott falu. A középső duktus alatti részt Alsó-Józsefhegynek (Josefsberg unter), a felettit Felső-Józsefhegynek (Josefsberg ober) nevezték.

1880-ban már a másik oldalon is voltak épületek.

„Jó ivóvízről és épített kutakról az uradalom fog gondoskodni. Az ehhez szükséges munkaerőt a munkások ingyen tartoznak szolgáltatni.”

Az ivóvíz, annak milyensége és a kutak állapota nagyon fontos gazdasági és közegészségügyi kérdés volt.

A hácsi kutak az 1970-es évekig tiszta, egészséges és jóízű vizet adtak. A mezőgazdasági nagyüzem által alkalmazott technológia miatt az évtized végére nitrátos lett a kutak vize.

A szerződés 15. pontja szabályozta a tanítónak juttatott kedvezmények körét.

Ugyanazokat a juttatásokat kapta ugyanazon kötelezettségekkel, azzal a különbséggel, hogy ingyen szolgálatot nem neki, hanem a szegődményeseknek kellett évente 5-5 napot adni.

Először a famunkások jöttek Hács-pusztára, hogy helyet csináljanak és előkészítsék az építkezéseket. Gamás felől érkeztek és a mai Középső duktus felett, a Csapás északi oldalán, a Sarokerdő alatt csináltak maguknak ideiglenes szállást.

Még ma is megvan az a nagy bemélyedés, amelynek oldalában nagy, pinceszerű  gödröket ástak, azt befedték faágakkal és gallyakkal. Innen jártak le a völgybe dolgozni.

A mérnök kijelölte a házak, a kertek és a szőlők helyét. Úgynevezett duktusokkal osztotta fel a területet (latin: ductus = írás, rajz, vezeték; bővebb értelemben valahová vezető, feltáró vagy összekötő út), amelyek ma is megvannak és útként használatosak a szőlőhegyben. (Kis-, Középső-  és Temető duktus) Az utca és a Kisduktus között jelölték ki a házhelyet és a kertet, a Kis duktus és a Középső duktus között a szőlők helyét és a Középső duktus felett a megélhetésre kapott földeket. A Temető duktus nem megy végig a falu hosszában, csak Alsó-Hács felett húzódik, funkciója – ahogy az elnevezése is mutatja - a temető megközelítése volt.

A terület előkészítése és kitisztítása mellett egyik első dolguk volt, hogy kutat ássanak a leendő falu számára.

A kút a Pfeiffer –  Mohácsi – ház mellett volt, ott, ahol ma a polgármesteri hivatal épülete áll.

Később, akinek nem volt saját kútja, onnan hordta a vizet.

1904 nyarán egy hatalmas felhőszakadás elmosta a kutat a mellette, a Pfeiffer ház alatt  lévő pincén keresztül annyira, hogy többet nem volt benne víz. Kutatták, hogy miért tűnt el a víz és egy másik, az út alatt lévő, rég elfeledett, a betelepülés korából származó pincét találtak porladó hordókkal. A legenda szerint ebben a pincében pihentek meg a Bakonyból  Béndeken át erre, a somogyi rengetegbe jövő betyárok és itt múlatták az időt. Egyikük egy hácsi özvegyasszonnyal még szerelmi viszonyba is került. A kutat és a pincét betemették.

1853-ban 41 evangélikus települt be Nagyhácsra.

1855-ben kolerajárvány volt Magyarországon, amely Hácson is pusztított, megtizedelve a falu lakosságát.

1867-ben, a tűzvész után gyakorlatilag Kishács egész lakosságát Nagyhácsra telepítette Zichy gróf. Ekkor kezdték beépíteni a Fő utca nyugati oldalát.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat