Hács története

Író - szerkesztő: Kubik György

A lélekszám alakulása 1828 - 2009-ig.

Az 1828. december 1.-én aláírt szegődményes szerződés alapján harminc család népesítette be a leendő falut. A teljes beköltözés (nők,gyerekek) csak az ideiglenes lakások elkészülte után 1829 folyamán valósult meg. A házak építése is igénybe vett két-három esztendőt.

Becslésem szerint a harminc család összesen 180 beköltöző lakost jelentett, ehhez még hozzá kell venni a pusztán lakó és dolgozó 4 - 5 cslád 20-25 tagját is. Valószínű tehát, hogy Nagyhácson a betelepítés idején kb. 200 fő lakta.

Kishácson a régóta ott lakó 5-6 jobbágycsalád és a betelepülő 14 család lélekszáma 120 fő lehetett.

Biztosan tudjuk, hogy 1849-ben a két településen összesen 414-en laktak. Sajnos Nagy- és Kishácsról külön-külön nem áll rendelkezésre adat. 1853-ban 41 fővel nőtt a falu lélekszáma.

1855 nyarán, a kolerajárvány idején több, mint hatvanan meghaltak Nagy- és Kishácson.

1907-ben 554 fő lakott a kisközséggé nyilvánított faluban.

1910-re a kivándorlás miatt 496 főre, a háború miatt 1920-ra pedig 482 főre csökkent a lakosság száma.

1931. 01. 01.-el jelentősen - 751 főre - növekedett a lélekszám, ekkor csatolták Hácshoz Putendát. (Ez egyben azt is mutatja, hogy Putenda lakossága 250 fő körül volt.)

A lélekszám az elkövetkező tíz évben nem nőtt, az 1941-es népszámlálás szerint Hácson ugyancsak 751 fő lakott.

A II. világháború alatt és után ismét visszaesett a lélekszám, azonban Béndek és Gárdony Hács községhez való csatlakozása után 1100-an - 1961-es adat - mondhatták magukat hácsiaknak.

Ez volt a legmagasabb lélekszám a falu történetében, innentől már egyre kevesebben laktak a faluban. 1983-ra 736 főre, 1990-re pedig 519 főre csökkent a lélekszám.

A tendencia sajnos megmaradt, minden évben kevesebben laktak Hácson. 2009-ben már csak 388-an.

A lakások száma érdekes módon 190 körül stagnált az utóbbi húsz év alatt.

A 2001-es népszámlálási adatok szerint a lakosság  97,8%-a magyarnak, 0,7%-a németnek vallotta magát, 1,5% nem nyilatkozott.

A lakosság 62,7%-a római katolikus, 23,1%-a evangélikus, 0,7%-a görög katolikus, 2,6%-a református volt. 3,1% úgy nyilatkozott, hogy nem tartozik semmilyen felekezethez sem, 7,8% pedig nem válaszolt a kérdésre.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 103
Heti: 396
Havi: 1 388
Össz.: 1 243 466

Látogatottság növelés
Oldal: A lélekszám alakulása 1828-2009
Hács története - © 2008 - 2024 - hacstortenete.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »